2010. január 30. 21:11, Szombat
Februárban 20 új filmet nézhetünk meg a mozikban, köztük pár napon belül 2009 három legjobbját, egy posztapokaliptikus scifit és egy háborús animét..
Kegyetlen hónap lesz mozis szempontból a február, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen márciusban osztják az Oscar-díjakat. Éppen ezért februárra már kiderül a jelölt filmek listája, így a hazai forgalmazóknak lehetősége nyílik "10 Oscar-jelölés" szlogennel reklámozni termékeiket. Február 4-én még csak bemelegíthetünk, hiszen két filmet láthatunk mindössze. Az egyik Michael Moore új "dokumentumfilmje", a
Kapitalizmus: Szeretem! (Capitalism: A Love Story), a másik pedig a
Kilenc (Nine) című musical, melyet anyastúdiója ugyan Oscarra gyártott, de mind anyagilag, mind kritikailag leszerepelt, így már a jelölése is meglepetés lenne.
11-től már ránk zúdul az égi áldás, hiszen nem kevesebb, mint hétszer mehetünk moziba. (
Az áruló szív (Tell-Tale) című Poe-adaptációról már januári ajánlónkban írtunk, azonban a Best Hollywood elcsúsztatta a premierjét.) Hollywoodi kommersz fronton február második hetén egyrészről érkezik a már majdnem egy éve csúszó horror, a csak 18 éven felülieknek szóló
Farkasember (The Wolfman) és világpremier a sok sztáros romantikus film, a szinkronos
Valentin nap (Valentine's Day). A futottak még kategóriában két magyar versenyző van, a
Köntörfalak Dyga Zsombortól és az
Oda az igazság! Jancsó Miklóstól tesz próbát nézőszerzésre. Ezen a héten láthatjuk még a
Mások vagyunk (Alle Anderen) című német romantikus drámát, valamint a
Toy Story - Játékháború 2. (Toy Story 2.) 3D-s újrakiadását.
Melyik premier érdekel a legjobban? |
Farkasember (34%) |
|
Éli könyve (20%) |
|
A bombák földjén (9%) |
|
Valentin nap (8%) |
|
A többi közül valamelyik (8%) |
|
Az egek ura (7%) |
|
Égenjárók (6%) |
|
Kapitalizmus: Szeretem! (6%) |
|
Kilenc (4%) |
|
Összesen 685 válaszadó. |
Február harmadik csütörtökétől, 18-tól, hat új filmet láthatunk, köztük a legjobb filmes Oscarra legesélyesebb két filmet, az
Egek urát (Up in the Air) George Clooney-val és a háborús
A bombák földjén (The Hurt Locker) címűt. A két amerikai kritikuskedvencre pedig a legjobb külföldi film Oscarjára leginkább esélyes német
A fehér szalag (Das weisse Band) kontrázhat rá - Michael Haneke fekete-fehér drámája az I. világháború kitörése előtt játszódik egy kis faluban.
Mindezen címek mellett lehet, hogy el fog sikkadni Makk Károlytól az
Így, ahogy vagytok, illetve a hollywoodi gyerekkönyv-adaptáció, a
Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj (Percy Jackson and the Olympians: The Lightning Thief), mely siker esetén egy új mozis sorozatot is fialhat. Abban azonban reménykedünk, hogy Alejandro Amenabar (eddig négyből négy, csak jó filmet készített: Más világ, Nyisd ki a szemed, Halálos tézis, A belső tenger) új filmje, a Római Birodalom ideje alatt játszódó
Agora érdekelni fogja a ínyenceket.
A hónapot egy ötpremieres héttel zárjuk. 25-től érkezik a posztapokaliptikus
Éli könyve (The Book of Eli) Denzel Washingtonnal, valamint két kommerszebb hollywoodi (anyagi) bukta, a
Mindenki megvan (Everybody's Fine) és a
Hajrá Bliss! (Whip It). Előbbi drámában Drew Barrymore a főszereplő, utóbbi komédiát pedig Drew Barrymore rendezte. A heti premiereket egy igazi csemegének számító háborús anime, az
Égenjárók (Sukai kurora), valamint a nálunk élő brit rendező, Peter Strickland első filmje, a
Varga Katalin balladája (Katalin Varga) zárja.
Kemény hónapunk lesz, több mint egy napot tölthetünk moziban, ha csak a jobb filmeket akarjuk megnézni. Ráadásul már közeleg a március is, amikor végre láthatjuk Tim Burton, Kevin Smith, Martin Scorsese és Clint Eastwood új filmjét, Mel Gibson visszatérését, de érkezik a Kecskebűvölők, a 9, a Légió és a Pandorum is.