Dark Void

A jetpackes száguldozás tehát jó móka, egyértelműen a játék egyik legjobb része. Azonban mielőtt folytatnánk a sort, máris meg kell említeni egy negatívumot, amely nem más, mint az irányítás. Billentyűzettel nem nehézkes, hanem egyenesen lehetetlen repülés közben navigálni hősünket, így hiába szerették volna eredetiséggel felruházni játékukat a fejlesztők, azt az irányításbéli hiányosságok miatt rögtön el is rontották.

Szerencsére mérföldekkel jobb a helyzet a földön történő harcok esetében, ahol az egygombos fedezékrendszernek hála nagyon jól elboldogulunk majd. Az irányítás itt meglepően könnyed, a célzással sincsenek különösebb problémák, az viszont már sokszor idegtépő lehet, hogy egy-egy ellenfelet nem elég néhányszor eltalálni, hanem legalább egy tár lőszerrel meg kell kínálni ahhoz, hogy végre úgy gondolja, eltávozik a túlvilágra.

Ennek következtében az amúgy pörgősnek beállított játékmenet sajnos elképesztően vontatottá és unalmassá válik - ehhez pedig hamar hozzávehetjük az "ismétlődő" fogalmat is -, így sokszor jobban járunk, ha öngyilkos manőverrel kirontunk a fedezékből, odarohanunk az ellenséges "robothoz", majd a megfelelő gombot megnyomva végignézzük a kivégzési animációt. Egyszerűbb, gyorsabb és hatásosabb megoldás is, mintsem a fedezékből lövöldözve percekig küzdeni az ellenféllel.


Apró enyhülést jelent ezen a téren a fejlesztési rendszer. Fegyvereinket - melyek közül alig néhány fajta akad majd az utunkba - az elhullott ellenségektől és a pályák lehetetlen helyein megtalálható fénygömbök összegyűjtésével - amelyek tech pontokat érnek - tudjuk fejleszteni. Általában borsos áruk van a fejlesztéseknek, de ha hosszútávon is szeretnénk élvezni a játékot, akkor nem árt komolyabb figyelmet szentelni ennek a lehetőségnek, pláne, hogy jetpackünket is itt tornázhatjuk magasabb szintre, mind teljesítményét, mind fegyvereit tekintve.

Hiszen a kis rakéta nem csak repkedésre, hanem harcra is jó, bár Isten óvjon mindenkit attól, hogy repülés közben még célozzon is, mert olyan rossz az irányítás és olyan kicsik a területek - ehhez legalábbis -, hogy már annak is örülni fogunk , ha eljutunk egyik pontból a másikba. Az irányítás tehát elbaltázott, a harcok unalmasak, a történet sem az igazi; itt pedig feltehetnénk a kérdést, vajon akkor mi az, amiért érdemes beszerezni ezt a játékot? A helyzet az, hogy nem túl sok pozitív érv szól mellette, hacsak nem az, hogy elég érdekes a Bermuda-háromszögben barangolni.

Sokan talán nem is gondolnák, de a másik dimenzió sokkal szebb, mint hittük. Sajnos nem túl változatos a látvány, de óriási kanyonok, erdők, mezők és folyók övezik kissé sivár világát, és bár elég negatívan lett beállítva a játék a fentiekben, mentségére szóljon, hogy akadnak érdemleges momentumai. Így mikor már kezdenénk nagyon belefáradni az unalmas ütközetekbe, mindig akad egy feladat, ami kilóg a sorból, vagy éppen mi tesszük kicsit izgalmasabbá már megkapott küldetésünket.


Ennek hála például felejthetetlen lesz sokaknak, mikor egy óriási szörnyet kell először mozgásképtelenné tennünk, majd közelharcban elintéznünk, de az ufószerű járművek elfoglalása is hasonlóan nagy élmény, amire a program a szokásos "nyomd meg ezt és ezt a gombot" módszert alkalmazza, mint a legtöbb hasonló konzolport. Mivel, ha eddig nem tűnt volna fel, a Dark Void PC-s változata egy szimpla, összecsapott konzolról portolt darab, amely leginkább az irányításon - még a beállításokban is Xbox 360 kontrollergombok vannak feltüntetve először, s csak aztán a PC-s kiosztás -, valamint a kinézeten látszik.

A játék ugyanis - annak ellenére, hogy Unreal-motor hajtja - nem sikerült túl szépre, bár a sci-fi művek elmaradhatatlan kellékei, a színes effektek és lézernyalábok jól mutatnak, az egész alkotás egy kissé arctalan és üres, kiemelkedőnek egyáltalán nem nevezhető. Hiába szeretett volna a Capcom ezzel berobbanni a 2010-es esztendőbe, sajnos fordítva sült el a dolog, és a Dark Void - ha nem is annyira csúnyán, de -megbukott.