Elhagyta a süllyedő hajót a Flash Forward készítője

Elhagyta a süllyedő hajót a Flash Forward készítője

2010. február 8. 09:51, Hétfő
Távozott a Flash Forward íróstábjából David Goyer, a sorozat készítője, így a nézettségileg eddig is bajban lévő sorozat újabb csapást szenvedett el. A tervek szerint a folytatás március közepén kerül adásba.

Ismét távozott a Flash Forward című scifi-sorozat vezető írója, immáron második alkalommal történt tehát váltás a poszton, melynek tulajdonosa mondhatni egy személyben meghatározza a sorozat kreatív irányát. Az első pár részt követően Marc Guggenheim hagyta ott a sorozatot kreatív nézeteltérésekre hivatkozva, azonban több forrás is egybehangzóan állította, hogy távozásának oka a színfalak mögötti egyet nem értések sorozata volt.


Guggenheim helyét az egyik készítő, David Goyer vette át, aki állítólag megfúrta őt, de most, a 17-18. rész forgatása közben Goyer is felállt a vezető írói székből. A hivatalos indoklás szerint a mozifilmek annyira lefoglalják őt, hogy immáron nem tud elegendő időt szakítani a tévésorozatra, amely szerinte jó kezekben marad. Egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz David Goyer utódja, csak az biztos, hogy a sikersorozatként induló Flash Forwardnak mostanra minden egyes nézőért meg kell küzdenie, hogy a március 18-i visszatérést követően ne essen le a nézőszáma a veszélyzónába.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások