Közösen kell fellépniük a szolgáltatóknak

Közösen kell fellépniük a szolgáltatóknak

2010. február 11. 11:56, Csütörtök
Az egyik legnevesebb vezetési tanácsadó cég, az A.T. Kearney európai távközlési piacot vizsgáló friss tanulmánya szerint a szolgáltatóknak közösen kell fellépniük.

Az utóbbi időben az európai telekommunikációs piacon jelentős változások tapasztalhatók: az agresszív verseny nyomán egyre alacsonyabbak az árak, és esnek a bevételek. A szigorúbb európai szintű szabályozás bevezetése számos szolgáltató helyzetét megnehezítette. Az iparág szereplői tehát kénytelenek megoldásokat keresni. Az európai szolgáltatók különféleképpen reagálnak a megváltozott alapfeltételekre. A társaságok folyamatosan keresik az innovációs lehetőségeket és az új bevételi forrásokat, és ugyanakkor igyekszenek tovább csökkenteni a költségeiket. Egyes európai piacokon, például az Egyesült Királyságban és Svájcban úgy tűnik, a konszolidáció időszaka következik el - magyarázza Hagen Götz Hastenteufel, az A.T. Kearney munkatársa.

A tanulmány társszerzője, Robert Kremlicka szerint az ügyfelekért folytatott ádáz harc egyelőre nem fog alábbhagyni. A telefonálást illetően a piac már szinte telített - az emberek nem nagyon fognak a jelenleginél többet telefonálni. És még ha nő is az adatátvitel mennyisége, az árháború miatt a nyereségoldalon ennek nem lesz érzékelhető eredménye. Az egy hívásra eső bevétel olyan gyorsan zuhan, hogy például a mobilkommunikáció terén 2013-ra a bevétel már valószínűleg csak a költségek fedezésére lesz elegendő.

Az iparágban megfigyelhető tendenciák leginkább azokat a cégeket sodorják válsághelyzetbe, amelyek csak egyfajta, klasszikus távközlési szolgáltatást nyújtanak, azaz a kizárólag vezetékes hálózatokat vagy kizárólag mobilkommunikációs hálózatokat üzemeltető társaságokat. "Várakozásaink szerint 2013-ra a szélessávú alkalmazások és az online szolgáltatások szegmense a bevételek 22%-t fogja adni (jelenleg ez a szám 5%)" - állítja Hastenteufel. Ugyanakkor pontosan ez az a szegmens, ahol egyre élesebbé válik a verseny.

A tanulmány szerint a konvergencia erőteljes fellendülést fog előidézni: gyakorlatilag a mobilkommunikációs és vezetékes hálózati üzletág integrációjának irányába hat, először csak az értékesítés és az ügyfélszolgálat területén, majd a későbbiekben a marketing és a hálózatműködtetés tekintetében. Európában szinte az összes, korábban állami tulajdonban lévő szolgáltató igyekszik kiaknázni a konvergencia kínálta lehetőségeket, így próbálva versenyelőnyökhöz jutni - mondja Hastenteufel.

Ez kézzel foghatóan megjelenik a termékek szintjén is. A sikeres konvergens termékek egyfajta csomagként működve egyesítik a meglévő távközlési szolgáltatásokat az új szolgáltatásokkal, például a televíziózással. A mobilkommunikációs és vezetékes hálózati szolgáltatások integrálása révén mód nyílik a meglévő ügyfelek hűségének erősítésére, és nagyobb siker érhető el az új ügyfelek megnyerése terén is. "Azt tapasztaltuk, hogy a konvergens termékeket használó ügyfelek elpártolási hajlandósága több, mint 50%-kal csökken" - jegyzi meg Hastenteufel.

Bővülnek a lehetőségek a keresztértékesítésre (cross-selling), illetve a meglévő ügyfeleknek magasabb kategóriába tartozó termékek eladására (up-selling), ami versenyelőnyt eredményez a pusztán mobilkommunikációs vagy pusztán vezetékes hálózati szolgáltatókkal szemben. A konvergencia kielégíti az ügyfelek műszakilag csúcstechnológiát képviselő, de ugyanakkor egyszerűen használható távközlési eszközök iránti igényeit. A két technológia integrálása további távlatokat nyit meg a termékfejlesztés és innováció terén.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások