A nyugdíjasok többsége fél az internettől

A nyugdíjasok többsége fél az internettől

2010. március 11. 08:41, Csütörtök
Az internet jelentősége folyamatosan nő, éppen ezért érthető, hogy az idősebb korosztály tagjai közül is egyre többen szörfölnek a világhálón, chatelnek vagy éppen e-maileznek.

Az úgynevezett digitális szakadék jelenség hatványozottan sújtja a 65 év felettieket, akiknek a többsége még mindig fél az első online lépései megtételétől. Sok nyugdíjas pontosan tisztában van a rá leselkedő veszélyekkel és ez is hozzájárul ahhoz, hogy inkább halogatja a virtuális világ felfedezését. A Zürichi Egyetem által készített felmérésből kiderült, hogy csak a svájci nyugdíjasok 40 százaléka mer böngészni a világhálón. A megkérdezett idősek többsége azért nem él az internet kínálta lehetőségekkel, mert úgy véli, hogy a világháló használata számára nem jár személyes haszonnal és előnyökkel. A virtuális világhoz való viszony nagyban függ a válaszadó iskolai képzettségétől és anyagi helyzetétől.

Hans Rudolf Schelling és Alexander Seifert, a Zürichi Egyetem Gerontológiai Központjának munkatársai a felmérés során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy miként használják ki a nyugdíjasok az internetes ajánlatokat, szolgáltatásokat, mitől félnek leginkább a világhálóval kapcsolatban és mik az igényeik az online kapcsolataikban. A megkérdezett 65 év felettiek 40 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt fél évben legalább egy alkalommal szörfölt az interneten. A maradék 60 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy még sosem látogatott meg egyetlen honlapot sem.

"Minél magasabb volt az illető életkora, annál inkább csökkent az internethasználati arány" - összegezte a tapasztalatokat Hans Rudolf Schelling, a kutatás vezetője. A 65 és 68 év közötti embereknek az 58, míg a 70 és 74 év közötti embereknek már csak az 50 százaléka használja rendszeresen az internetet. A 85 év felettieknél ez az arány mindössze 8 százalékot tett ki.

A svájci idősek 88 százaléka alapvetően e-mailezésre használja a világhálót. A második helyen a különböző szolgáltatásokkal kapcsolatos információk, például a menetrendek, az utazási tájékoztatók szerepelnek. A válaszadóknak kevesebb, mint a fele olvas online újságokat vagy használ internetes banki rendszereket, illetve ad el különböző használt tárgyakat. A svájci nyugdíjasok online játékokkal és letöltésekkel csak nagyon ritkán foglalkoznak. "Az idősebb emberek sokkal gyakrabban látogatnának a virtuális világba, ha az igazságosabban venné figyelembe a különböző korosztályok igényeit" - közölte Hans Rudolf Schelling.

Az internetet nem ismerő személyek 71 százaléka azzal indokolta a távolmaradását, hogy számára az online világ túl bonyolult, míg 60 százalékukat a sok tanulnivaló rettenti el. Ezenkívül az adatvédelmi hiányosságok és az kiberbűnözés is sok nyugdíjast elriaszt. Érdekes módon a beszerzendő plusz hardverek és az internethozzáférések csak a megkérdezettek egyharmadának jelentenek komoly problémát, kétharmaduk nem adna ki pénzt egy internetelérésért. A rokonok, ismerősök is száma is meghatározza, hogy ki csatlakozik szívesen a virtuális világhoz és ki nem. Akiknek több ismerősük, rokonuk van, azok szívesebben írnak például elektronikus leveleket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások