Digitalizálják az Országgyűlési Könyvtár dokumentumait

Digitalizálják az Országgyűlési Könyvtár dokumentumait

2010. március 17. 16:31, Szerda
Mintegy kétmillió oldalnyi jogforrás, országgyűlési dokumentum és szakirodalom válik hozzáférhetővé az Országgyűlési Könyvtár Digitalizált Törvényhozási Tudástár elnevezésű projektjének eredményeként - közölte az Országgyűlés Sajtószolgálata.

Az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap 200 millió forintos támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy hozzávetőleg kétmillió oldalnyi könyvet és időszaki kiadványt, történeti országgyűlési dokumentumot, jogforrást, valamint jogi, történettudományi és politikatudományi szakirodalmat digitalizáljanak - áll a közleményben. A szerzői jog által nem védett dokumentumok szabadon hozzáférhetők lesznek, a szerzői jogvédelem alatt állókat pedig dedikált könyvtári hálózaton érhetik el magyarországi könyvtárakban.

A projekt biztosítja az Országgyűlési Könyvtár állományának védelmét is, a jövőben az olvasók által igényelt másolatokat ugyanis nem az eredeti dokumentumról, hanem a digitális másolatokról készítik. A digitalizálandó állomány 36 százaléka könyv (lexikonok, adattárak, monográfiák, tanulmánykötetek), 31 százaléka jogforrás (1945 előtti döntvények, közlönyök és egyéb hivatalos lapok), 24 százaléka időszaki kiadvány (jogi, politikatudományi és történettudományi folyóiratok); 9 százaléka pedig történeti országgyűlési dokumentum (jegyzőkönyvek, naplók, irományok, költségvetések, zárszámadások).

A dokumentumok kétharmada 1945 előtti. Az alkalmazott OCR technológia révén a dokumentumok úgynevezett kétrétegű pdf-ben lesznek tanulmányozhatók, azaz az olvasók egy, az eredeti művel megegyező képet látnak, ugyanakkor lehetőségük nyílik a szövegben való keresésre is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások