Vegyes valóság városi környezetben

Vegyes valóság városi környezetben

2010. március 26. 14:02, Péntek
A város, mint környezet könnyen megváltozhat az internetnek és a 21. századi technológiáknak köszönhetően.

Az Integrated Project on Interaction and Presence in Urban Environments (IPCity) nevű program keretében több egyetem is azt vizsgálja, hogy a világháló és a különböző technológiák, például az Augmented Reality (AR) miként változtathatják meg a 21. századi városi környezetet. A szakemberek többek között arra kíváncsiak, hogy az online elérhetővé váló információk segítségével mennyire bővülnek az emberek lehetőségei és az életterük.

Egy turista épp megtekintette a schönbrunni kastélyt, majd az előtte elhelyezett óriási érintőképernyőre feltölti az általa rögzített digitális videót. A felvételnek köszönhetően mások számára is láthatóvá válnak a belső terekről készített képek, de ezek ki is egészíthetők az interneten fellelt információkkal. A turista dönthet úgy, hogy a kész anyagot bent hagyja a rendszerben egy új turistacsoport számára vagy átmásolja a digitális fényképezőgépére, a laptopjára vagy éppen az okostelefonjára. Mindez még csak utópia, de akár néhány hónapon belül már valóság is lehet. Ez a példa is kiválóan szemléltette, hogy milyen új lehetőségek nyílhatnak meg a közeljövőben a felhasználók előtt.


A városok történeti leírásai, az éttermi, szórakozási, zenei és más kulturális lehetőségek mind másodperceken belül elérhetővé válhatnak a helyi lakosok, valamint a látogatók számára. "Amikor egy városban közlekedünk, mindig átéljük a történetét. A település elmesél nekünk bizonyos történeteket a múltjából és ezek megváltoztatják a környezetünkhöz fűződő viszonyunkat" - hangsúlyozta Reiner Zettl, a Bécsi Alkalmazott Művészeti Egyetem professzora a Mixed Reality kiállítás megnyitóján.

A City Tales projekt keretében a Bécsi Alkalmazott Művészeti Egyetem, az Imagination Computer Services és más cégek, illetve intézmények kifejezetten a várostörténetek felelevenítésével foglalkoznak. Igaz, ezt nem a megszokott módon, hanem GPS-jelek és mobiltelefonok, valamint digitális fényképezőgépek segítségével teszik. Az egyes történeteket ötvözik az egyes helyekkel, kávézókkal, éttermekkel, szobrokkal, utcákkal.

"E folyamat során megállapítottuk, hogy nem lehet unalmas történeteket elmesélni, mivel a város történéseinek sodrása nagyon gyors. Az egyes illatok vagy meghatározott piaci kikiáltók mindig gazdagítják ezeket a történeteket. A 4 éves program során ugyanakkor az is gyorsan kiderült, hogy sok felhasználó kész részt venni az új történetek kidolgozásában. Ez egy pozitív dolog, ami azt is bebizonyította, hogy ha kereskedelmi céllal akarnánk megvalósítani a projektet, akkor nem hiányoznának a megfelelő tartalmak" - mondta Zsolt Szalavari, az Imagination munkatársa.


A programban osztrák, német, finn, brit és francia cégek, illetve kutatóintézetek vettek részt. A Zettl és a Bécsi Műszaki Egyetem vezette Mixed Reality projekt célja egy olyan rendszer kialakítása, amelyben a helyi lakosok, az építészek és a politikusok közösen, valós időben vitathatják meg egy város fejlődésének irányát és az ezzel kapcsolatos részletkérdéseket. Az egész megoldás gyakorlatilag egy várostervező szimulátornak felel meg, amelyen mindig megjelennek az új vagy az éppen módosított tervek és ötletek. A virtuális modellen bejelölhetők az autók, a kerékpárosutak és a járdák. A résztvevők megjeleníthetik a fantáziájukat és kiélhetik várostervezési ambícióikat.

A projektet már kipróbálták Párizsban és Cergy-Pontoise francia városban, valamint a bécsi kútpiacon. "Az utóbbi két napos kísérletben nyolcan vettek részt, akik közösen döntötték el, hogy mit akarnak kezdeni a területtel. Az építészek számára ez a megoldás szokatlan volt, mivel nem találták elég pontosnak a modelleket. A helyi lakosok ugyanakkor el voltak ragadtatva" - nyilatkozta Valerie Maquil, a Bécsi Műszaki Egyetem munkatársa. Meg kell említeni a Helsinkiben 2008 októbere óta működő City Wallt. Ez gyakorlatilag egy multitouch plakátfal, amire digitális fotók és videók tölthetők fel, amelyek különböző kiegészítő információkkal láthatók el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások