Már itthon sem Alice uralkodik

Már itthon sem Alice uralkodik

2010. március 30. 23:59, Kedd
A hazai friss premierfilmek szereplését egyszerre jellemezték a visszafogott, a korrekt, a reménytkeltő, valamint a rémisztő jelzők. Az első helyen mindenesetre váltás történt egy újabb 3D-filmnek köszönhetően.

A hétvégi magyar mozis bevételek alapján három hét uralkodás után az Alice Csodaországban című Tim Burton-film a második helyre csúszott vissza. A még mindig 46 kópiával vetített alkotást csütörtöktől vasárnapig 14990-en látták az országban, míg az új Dreamworks-animációt, a 3D-s termekben is adott Így neveld a sárkányodat című filmet 25826-an. Ez, akárcsak az amerikai nyitány, közel sem akkora, mint amire előzetesen számítani lehetett.


Mindössze 12 moziban látható Magyarországon a Kecskebűvölők, de még így is a harmadik helyen mutatkozott be a film. A premier első négy napján George Clooney-t és a kecskét 8901-en látták idehaza. Mögötte 7448 nézővel a Viharsziget, majd a még mindig 51 moziban vetített Avatar található.


A további bemutatók közül a hét egyik művészfilmes premierje, a bhutáni Milarepa korrektnek mondható 944 nézővel nyitott, a Testvérek viszont, a hollywoodi sztárok ellenére is csak 1300 nézőt érdekelt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások