Elérhetetlen volt a Facebook, a Twitter és a YouTube

Elérhetetlen volt a Facebook, a Twitter és a YouTube

2010. március 29. 15:44, Hétfő
Érdekes közjátékra figyelt fel néhány szakember még a múlt hét végén a Google kontra vita Kína vita kapcsán. Az ügy részletei azonban csak most váltak ismertté.

A múlt héten hétfő és szerda között a világ figyelmét teljesen lekötötte a jó útra térő Google és Kína szópárbaja. A verbális konfliktus közben azonban egy érdekes esemény következett be. A Facebook, a Twitter és a YouTube több órán át keresztül elérhetetlen volt a világ egyes részein. A forgalomkiesésre először egy chilei internetszolgáltató munkatársai figyeltek fel. A felhasználók arról panaszkodtak, hogy hiába próbálták behívni a Facebookot, a Twittert és a YouTube-ot, hibaüzeneteket kaptak. Egy szakértő végül megfejtette a rejtélyt: az érintett portálok forgalmának egy része érintette Kínát, így a helyi hatóságok a látogatókat - tévesen - alighanem kínai állampolgárokként azonosították és minden bizonnyal működésbe lépett a Nagy Kínai Tűzfal.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy a Google-lel kapcsolatos vita kellős közepén miért is élhetett a forgalomátirányítás módszerével az ázsiai állam, hiszen ezzel még jobban magára haragíthatta a világot. Voltak olyan felhasználók, akik úgy vélték, hogy Kína így akar üzenni a többi webes cégnek is, hogy mi várhat rájuk, ha nem működnek együtt a helyi hatóságokkal az internet cenzúrázásában. Dan Kaminsky internetes szakértő szerint a forgalmat direkt irányították Kínán keresztól. Más szakemberek viszont inkább egy vétlen hibára vezetik vissza az esetet. 2008-ban a pakisztáni internetes rendszerben bekövetkező hiba miatt órákon át világszerte elérhetetlen volt a YouTube.

"Tény, hogy az internet jelenlegi formájában nincs védve az ilyen esetekkel szemben. Ez egy olyan téma, amiről mi is gyakran beszélgetünk. Elméletileg lehetséges lenne mondjuk e-mailek átirányítása, lemásolása is és az egészből a feladó és a címzett semmit sem venne észre. Ilyen esetre azonban eddig még nem került sor, ugyanakkor egy ilyen esemény bekövetkezésének a veszélye egyre nagyobb. A problémára megoldást jelenthetne a Dnssec nevű eljárás, ami lehetetlenné teszi a hasonló forgalomátirányításokat. A megoldást nálunk már tesztelik" - közölte Thorsten Dietrich a német Szövetségi Információstechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) munkatársa.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások