Ósdi játékok jó pénzért

Ósdi játékok jó pénzért

2010. április 5. 19:06, Hétfő
Az elmúlt hónapokban a tengerentúlon több érdekes aukcióra is sor került, melynek során a nyolcvanas években megjelent játékok keltek el hatalmas összegekért.

Az amerikai lapok egymás után számoltak be az első különös adásvételről, amely meglehetősen szerencsésen alakult az eladó számára. Az észak-karolinai családanyának fogalma sem volt róla, hogy az általa az eBay oldalára felrakott 8 bites Nintendo játék, a Bandai Stadium Events bizony jó pénzt megér a gyűjtőknek, így nagyon örült annak, hogy az aukció végül 13 ezer dolláros összegnél állt meg, ennyiért cserélt gazdát a már-már múzeumi darab.

Ezt követte márciusban ugyanazon játék egy második példánya, amelynek tulajdonosa már hallott az első tranzakcióról, ez motiválta abban, hogy ő is szerencsét próbáljon. A gyűjtők számára különösen érdekes volt ajánlata, hiszen ezúttal az eredeti csomagolást is megtekinthették - a több mint 20 évvel ezelőtt megjelent játék (amely meglehetősen rövid ideig élt az észak-amerikai kontinensen gyors visszahívása előtt) 41300 dollárért kelt el, amivel a 8 bites játékok témája ismét megjelent a sajtóban, még a CNN is külön cikket szentelt a szerencsés üzletnek.


Még március vége előtt egy texasi férfi, az Air Raid című, 1984 táján az Atari 2600 készülékekre megjelent cartridge birtokosa, indított egy újabb aukciót az eBay oldalán, a mézesmadzagot pedig az AtariAge.com portálon összegyűlt gyűjtők előtt is elhúzta. Néhány nappal később ajánlatát visszavonta, amikor állítása szerint megtalálta a játék eredeti dobozát - ekkor többek között elmondta, hogy az Air Raid bűn rossz fejlesztés volt, pontosan ezért is maradt nála, mivel a jobb alkotások akkoriban kézről-kézre jártak az ismerősi körben.


A licit jelenleg 12 500 dollárnál tart

Mivel második bejelentése egybeesett április elsejével, ezért sokan tréfát/átverést sejtettek amögött, még az AtariAge egyik adminja is találkozott a férfival, hogy ellenőrizze a doboz és a játék hitelességét (erről később úgy nyilatkozott, hogy átkozottul jó hamisítványnak kell lennie mindkettőnek, amennyiben nem valódiak). Az aukció most 12500 dollárnál tart - jól látható, hogy nagyon is van igény a muzeális játékokra, egyes esetekben pedig igencsak komoly összegekre is szert tehetünk egy-egy réges-régi alkotással.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások