Stallone már japánul is gyilkol

Stallone már japánul is gyilkol

2010. április 29. 12:35, Csütörtök
Sylvester Stallone új filmjének előzetese immáron japán nyelven is megnézhető, de aki nem beszéli a nyelvet, az is felfedezheti benne az ismerős arcokat Bruce Willis-től kezdve egészen Arnold Schwarzeneggerig.

A The Expendables kampánya kezd felforrósodni, ezúttal a japán előzetes került fel a netre. A rövid, de igen velős trailer japán nyelven kifejezetten egzotikus filmet ígér. Remélhetőleg az akciómozira nem vár hasonló sors, mint az év eddig két legnagyobb netes hype-jával rendelkező filmjére, a Kick-Ass-re és a The Losers-re, melyet várakozás alatt teljesítettek a mozipénztáraknál.


A remek szereplőgárdával rendelkező The Expendables, mint látható, csak októberben kerül bemutatásra Japánban, de azt már megszokhattuk, hogy a szigetországba a legtöbb amerikai film több hónapos késéssel jut csak el. Az Amerikában augusztus 13-án mozikba kerülő filmet mi hat nappal később láthatjuk először.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások