Perlik a Sonyt az OtherOS letiltása miatt

Perlik a Sonyt az OtherOS letiltása miatt

2010. május 3. 09:13, Hétfő
A Sony alig egy hónapja távolította el a Linux operációs rendszer telepítését lehetővé tévő opciót, máris beperelték a lépés miatt, arra hivatkozva, hogy a valós indokokat nem közölték.

A per az Egyesült Államokban indult, méghozzá mindazon felhasználók nevében, akik 2006. november 17. és 2010. március 27. között ruháztak be a PlayStation 3 konzol egy-egy példányára. A felperes arra hivatkozik, hogy a Sony szándékosan letiltott egy olyan funkciót a készülékeken, amelyet eredetileg mindenki számára elérhetőként reklámoztak, ezzel pedig gyakorlatilag átverték saját vásárlóikat.

Az anyagban egészen pontosan úgy fogalmaznak, hogy míg a Sony az úgynevezett "OtherOS" opció eltávolítását (amelyről múlt hónapban mi is beszámoltunk) azzal indokolta, hogy ezzel komoly biztonsági rést foltoznak be, addig a valódi ok nem ez volt, hanem az a félelem, miszerint a Linux operációs rendszert használók megkerülhetik a beépített védelmet és szabadon futtathatják a feltört játékokat, azok után semmilyen jogdíjat nem fizetve. Arról korábban már esett szó, hogy bizonyos rések lehetőséget adnak a potenciális hackereknek a játékok és egyéb tartalmak lemásolására és továbbítására, ám ez valahogy kimaradt a Sony hivatalos indoklásából.

Amíg tehát a cég álláspontja szerint a felhasználókra leselkedő veszélyeket minimalizálják, addig inkább a digitális másolásvédelem megerősítéséről van szó, ezt pedig kiegészíti egy másik fontos pont. Ez a firmware frissítéssel kapcsolatos, a Sony ugyanis csak azok számára engedélyezte az online funkciók használatát a konzolon, akik hajlandóak voltak telepíteni a legfrissebb verziót. Ezzel a felperes szerint megsértették a fair versenyről szóló előírásokat, hiszen elzárták a felhasználók egy részét bizonyos funkciók igénybevételétől.

A pert indító magánszemély 5 millió dollárt követel a cégtől jóvátételként, amit a legtöbben kicsit sokallnak - meglátjuk, hogy miként vélekedik minderről a bíróság.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások