A zenék negyede már a neten kel el

A zenék negyede már a neten kel el

2010. május 1. 11:18, Szombat
A gazdasági világválságot és a zenei kalózokat okolja a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) a rossz eladási adatokért.

Továbbra is lejtmenetben halad a nemzetközi zeneipar szekere, derült ki az IFPI legfrissebb jelentéséből. A teljes ágazat forgalma 2008-hoz képest 7 százalékkal csökkent és "csak" 17 milliárd dollárt tett ki. Az okok mögött a szervezet szakértői szerint egyértelműen az Egyesült Államokban és Japánban csökkenő zenei eladások állnak. Ugyanez a folyamat ugyanakkor jól megfigyelhető az európai államokban is.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség a gazdasági világválság mellett - a megszokott módon - természetesen ezúttal is a legnagyobb eladásgátló tényezőnek a zenei kalózokat nevezte. Az IFPI példaként Spanyolországot említette, ahol az illegális tartalmak fájlcserélése kétszer annyira népszerű, mint Európa többi részén. Spanyolországban a forgalomcsökkenés 2008-hoz képest 14,3 százalékos volt, míg 1999-hez képest elérte a 60 százalékot. A szervezet becslése szerint 2015-re Európában 1,2 millió munkahely szűnhet meg a kalózkodás miatt a kreatív gazdasági ágazatokban.

Kontinensünkön elsősorban a zeneszámok és albumok illegális másolása és e kópiák terjesztése népszerű, míg Ázsiában a legnagyobb problémát a piacokon árult másolt műsoros CD- és DVD-lemezek jelentik. A szervezet azzal érvel, hogy a szigorúbb jogszabályok automatikusan javíthatnak a helyzeten. Példaként hozták fel Svédországot és Dél-Koreát; 2008-ban mindkét állam szigorított szerzői jogi törvényein és máris megfigyelhető, hogy a forgalom ismét növekszik.

Fontos megemlíteni, hogy a zeneiparban is megfigyelhető egy szemléletváltozás, igaz, ez nagyon lassan és nehezen megy végbe. A kiadók végre felismerték, hogy a digitális zenei szektor húzóágazattá válhat. Ennek köszönhető, hogy 13 országban nőttek az internetes zenei eladások és az ezekből származó forgalom elérte a 4,3 milliárd dollárt. Ez a szektor nőtt többek között Argentínában, Ausztráliában, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Szingapúrban, Svédországban és Nagy-Britanniában is, ráadásul nem is akármilyen mértékben, 40 százalékkal. E folyamatnak tudható be, hogy ma már a globális zenei forgalom egynegyede a digitális szektorból származik. Ez az arány az Egyesült Államokban pedig elérte a 43 százalékot.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások