Készül a Gyerekjáték feldolgozása is

Készül a Gyerekjáték feldolgozása is

2010. május 3. 12:30, Hétfő
Eddig csak pletykákat lehetett hallani a Gyerekjáték modernizálásáról, azonban most már végre az is kiderült, hogy konkrét alkotói szándék húzódik a projekt mögött. Kérdés, hogy lesz-e astúdió, amely úgy gondolja, hogy van pénz a projektben.

Az 1988-ban mozikba került és Amerikában 33 millió dolláros bevételre szert tevő Gyerekjáték (Child's Play) című kaszabolós-játékbabás horror négy további epizódot ért meg. Igaz, a 90-es második és a 91-es harmadik rész már kevesebb bevételt hozott, mint az eredeti, azonban a széria 1998-as felélesztése (Chucky menyasszonya) ismét hozott annyi pénzt, hogy 2004-ben bizalmat szavazzanak a később bukó Chucky ivadékának.


Az idővel durvából viccessé változó horrorszéria azonban lehet, hogy ismét visszatér a gyökerekhez, hiszen a feldolgozásra vonatkozó eddigi pletykák után David Kirchner is elmondta a ShockTillYouDrop-nak, hogy újabb Chucky-filmen dolgoznak, mely ráadásul az eredeti feldolgozása lenne. Az író továbbra is az a Don Mancini lenne, aki az eddigi összes Gyerekjáték-filmet írta, s a tervek szerint a feldolgozás sokkal félelmetesebb és húzósabb lenne, mint az eredeti.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások