Megvan, mikor kerül mozikba az Alkonyat 4

Megvan, mikor kerül mozikba az Alkonyat 4

2010. május 5. 20:55, Szerda
Még másfél évet kell aludnunk, hogy láthassuk, miképpen zárul Edward, Jacob és Bella szerelmi háromszöge, hogy kiderüljön, ki kivel lovagolhat el végül a naplementébe. Az Alkonyat 4 ugyanis csak jövő év novemberében érkezik.

Még bemutatásra sem került a harmadik Alkonyat-film, a Napfogyatkozás, sokan már a negyedik részt, a Hajnalhasadást (Breaking Dawn) várják tűkön ülve. Nos, nekik lehet, hogy rossz hír, hogy az Alkonyat 4 csak 2011 november 18-án fog moziba kerülni. Míg a második és a harmadik rész premierje között alig fél év telt el, ezúttal majd háromszor ennyit kell várni, hiszen az Újholdat és a Napfogyatkozást egyszerre forgatták le.


Az Alkonyat: Hajnalhasadást egyébként Bill Condon fogja rendezni, aki többek között a Dreamgirls című musical készítette, de horrorban is van tapasztalata, hiszen annak idején a Kampókéz 2 is az ő munkája volt. A Deadline forrásai szerint egyébként a meglehetősen epikus negyedik regény történetét a Summit Entertainment stúdió szeretné kettészedni, két részben bemutatni, hogy így kvázi megduplázzák bevételeiket. Egyelőre azonban hivatalosan ezt senki sem erősítette meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások