Kritikai bukás az Iron Man 2

Kritikai bukás az Iron Man 2

2010. május 10. 23:24, Hétfő
"A történelem ismétli önmagát" - tartja a mondás és a jelek szerint a Sega ezt most meg is tapasztalja.

A 2008-as Iron Man játék ugyanis méltatlan volt az egyébként meglepően jól sikerült Vasember mozifilmhez, ám sajnos a neve eladta a játékot. Mindenesetre akkor a Marvel kijelentette, hogy mostantól árgus szemekkel figyelik a fejlesztők minden lépését és nem hagynak egy újabb gyatra játékot piacra dobni.

Ám az első kritikák alapján egy vak munkatársukat küldhették a már bezárt Sega Studios San Franciscohoz, hiszen egyetlen pozitív hangvételű bemutatót sem lehet találni netszerte. Az egyik legjobb hangvételű kritikák a Kotaku írója közölte, aki kiemelte, hogy "bár az Iron Man 2-ben kijavították az első rész idegesítő hibáit (ezúttal van egy remek történet, a kamerakezelés is javult és van egy kezdetleges RPG-rendszer is a programban), de számos más ponton hibáztak a fejlesztők."



Ilyen az egyszerűen csak "ocsmánynak" titulált grafika, a borzasztó irányítás, az RPG-rendszer (bár jó pont, hogy van, de sajnos nem igazán működik) és a mindössze 4 órás játékidő. Az is idegesítő, hogy a bonyolult pontelosztási rendszer miatt sokszor 15-20 percet töltünk Vasember egyik páncéljának felfejlesztésével, majd a pályát elindítva szembesülünk a ténnyel, hogy nem is az általunk tápolt "ruha" van rajtunk.

Kíváncsian várjuk az eladási adatokat, ám valószínű utoljára repült be a monitorokra a Sega égisze alatt Tony Stark.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások