Videokonferenciával erősít a Skype 5

Videokonferenciával erősít a Skype 5

2010. május 17. 16:02, Hétfő
A korábbi híreknek megfelelően a Skype új bétaverziója az ötirányú videokonferencia lehetőségét is megnyitja a felhasználók előtt. A cég teljesen visszavonul a Windows Mobile vonalon.

Korábban mi is hírt adtunk a bejelentésről, miszerint a hónap közepén megjelenő új béta már a videokonferenciával is megbirkózik, így nem jelent majd gondot akár négy további résztvevő bevonása az általunk, vagy mások által indított beszélgetésbe. Az ígéretet be is tartották, az immár letölthető új változat a megoldás korai állapotát tárja elénk.

A Skype 5 újításainak listája természetesen nem merül ki ennyiben, a fejlesztők emellett átformálták a hívás ablakát, javították a video snapshots képtár felületét, illetve a böngészőkbe beépülő plugin sebességét, teljesítményét. Az új verzió néhány javítást is magában hordoz, ám sajnos vadonatúj hibák is bekerültek a programba, egészen pontosan 87, amelyek túlnyomó többségére egyelőre nincs megoldás, így várnunk kell a további változatokra. A Beta 1 változtatásainak teljes listája a hivatalos oldalon megtekinthető.

Eközben a Smarthouse oldalán érdekes bejegyzés jelent meg az általában jól értesült WMPoweruser tollából, amely szerint a Skype nem vesz részt a Windows Phone 7 által beindítani hivatott mobil forradalomban. A cég ázsiai-csendes-óceáni részlegének alelnöke a Sydney városában megtartott találkozón bejelentette, hogy nem dolgoznak a program mobil változatán, amely ezen operációs rendszer alatt futna, ehelyett inkább az iPhone OS, valamint az Android platformra koncentrálnak.

Érdekes, hogy nem a Skype az egyetlen cég, amely távol marad a Microsoft új mobil operációs rendszerétől, korábban ugyanis a Mozilla is hasonló bejelentést tett a Firefox kapcsán - nagyon valószínű, hogy az indok is ugyanaz, vagyis a natív kódban történő fejlesztés lehetőségének hiánya.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások