Samsung telefonon a Windows Phone 7

Samsung telefonon a Windows Phone 7

2010. május 28. 13:02, Péntek
Sorrendben a negyedik készüléken bukkant fel a Microsoft mobil operációs rendszere, ezúttal azonban a Samsung esetében nem külső barkácsról, hanem hivatalos megoldásról van szó, amely ráadásul kellően gyors is.

A cég által fejlesztett új telefonról elsőként az Engadget számolt be, miután a Franciaországban megrendezett reMIX alatt részletes bemutatóra is sor került, ismertetve, hogy már a Windows Phone 7 platformon futnak az egyes alkalmazások, sőt játékok is. Ezzel immár hivatalosan is háromra bővült az operációs rendszert támogató megoldások száma, hiszen a korábban ismertetett Asus prototípus, valamint az LG Panther mellett a Samsung részéről eddig mindössze egy házilag hekkelt i8910 HD vehetett részt a mezőnyben.


Maga készülék az azóta megjelent videó alapján erősen emlékeztet az Omnia külsejére, ám azt is megtudhatjuk a beszámolóból, hogy nem teljesen ugyanazon megoldásról van szó, hiszen a processzor szerepét például a régebbi OMAP3 chip helyett a jóval erősebb SnapDragon tölti be. Nyilván - többek között - ennek is köszönhető, hogy az operációs rendszer és az alkalmazások egészen jó sebességgel futottak a telefonon, maga a készülék pedig gyorsan reagál utasításainkra, illetve minden funkciót tartalmaz, legyen szó GPS-ről vagy beépített kameráról. A Windows Phone 7 egy friss verziója került telepítésre a Samsung fejlesztésére, a végleges változat a korábbi ígéretek szerint az év vége felé jelenik majd meg.


A megjelent videón az is látható, hogy a telefonon egy, az Xbox Live Arcade/iPhone platformról ismerős játék is gond nélkül futott, ezzel kapcsolatban pedig annyit árultak el az illetékesek, hogy az alkotást alig egy hét alatt portolták az új platformra, több mint 90 százalékban a meglévő programkódot felhasználva.

Ezzel együtt a fogadtatás továbbra is vegyes, ez azonban nem a szoftvernek köszönhető, az elemzők jó része inkább a nagyobb hardveres választékot kéri számon az egyes cégektől, szerintük jóval több és egymástól eltérő készülékre lenne szükség - erre most jó példa a Samsung megoldása, de még több ilyen kezdeményest várnak a gyártók részéről.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások