Tömött sorokban vonultunk a Szex és New York 2-re

Tömött sorokban vonultunk a Szex és New York 2-re

2010. május 31. 20:15, Hétfő
Míg Amerikában csökken az érdeklődés, Budapesten szinte pontosan ugyanannyian nézték meg a Szex és New York második részét, mint két éve az elsőt. Nem meglepő, hogy ezzel a film 2010 egyik legjobb premierjét produkálta.

Ahogy az várható volt, itthon a hétvége legnézettebb filmje, a friss premier Szex és New York 2 lett. Talán az sem meglepő, hogy a 39475 budapesti néző több, mint amit a nyár eddig nagyszabású filmjei, a Vasember 2, a Robin Hood vagy a Perzsia hercege - Az idő homokja bemutatkozásuk alkalmával produkált, sőt, még a Titánok harcának nyitóhétvégéjénél is erősebben nyitott Sarah Jessica Parker filmje. Ez azt is jelenti, hogy a Szex és New York 2 így az év eddigi harmadik legerősebb nyitányát produkálta a Sherlock Holmes és a Valentin nap mögött Budapesten.


Miközben a Perzsia hercege 40%-os csökkenést produkálva még mindig második, a harmadik helyet egy újabb premierfilm szerezte meg a fővárosban, a Nanny McPhee és a nagy bumm - csak 7898 nézővel. A harmadik premierfilm a héten a Streetdance 3D volt, s az ötödik helyen nyitott hétvégi teljesítménye alapján, 3999 nézővel.


Jövő héten csak a tesztoszteronos Zöld zóna érkezik a nagyobb hollywoodi produkciók közül, míg a hölgyek Az utolsó dalt nézhetik meg, így a verseny kiélezett lesz - de valószínűleg csak a második helyért.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások