Shogun 2: Total War trailer

Shogun 2: Total War trailer

2010. június 3. 03:58, Csütörtök
Pár napja mutattuk be az első információkat a Shogun 2: Total Warról, ma pedig megjelent az első trailer is a játékhoz.

A lent látható előzetes szinte semmit nem árul el magáról a játékról, de aki olvasta előzetesünket vagy játszott az első résszel, annak ez nem is hiányozhat. A trailer elég látványos és hangulatos, szóval mindenképpen érdemes megnézni. Ráadásul pár érdekesség is kiderült az E3-on bemutatkozó játéktól.


A mesterséges intelligenciáért felelős munkatársak például Sun Tzu örökbecsű A háború művészete című irományát vették alapul és ennek segítségével dolgozták ki ellenfeleink harci taktikáit és viselkedését. Ha például ötszörös túlerőben van az egyik fél, akkor a könyv alapján a bekerítő hadműveletet kell alkalmazni. Ha viszont "csak" 2:1 az arány, akkor érdemes a sima lerohanást elővenni.

A fejlesztők ezúttal figyelembe vették az évszakok váltakozását is. Kétszer sosem harcolunk például ugyanolyan körülmények között. Ha elfoglalunk egy területet, az történhet például a cseresznyefák virágzása idején és akkor az egész rész virágba borul. De pár héttel később már bokáig érő avarban vagy hóban menetelhetnek szamurájaink.

És ha már csata, akkor nem lehet elmenni a tény mellett sem, mely szerint egyszerre 56 ezer (!!) fő csaphat össze a képernyőn. Mindehhez hozzájön, hogy a karakterek animációja is finomabb lett, hiszen ezúttal egy alak 56 csontból áll majd össze, ami 25%-kal több mint az Empire: Total Warban volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások