Összekarcolja a lemezeket az új X360 is

Összekarcolja a lemezeket az új X360 is

2010. június 18. 07:00, Péntek

Nem indul jól a Microsoft frissen bemutatott új kiadású konzoljának karrierje.

A 250 gigás winyóval, wi-fivel és Kinect csatlakozóval ellátott vékonyabb X360-ból a Microsoft több százat osztott ki ingyenesen az E3-on jelen lévő újságírók között és így lehetőség volt szinte minden nagyobb portálnak kicsit letesztelni a gépet. Sajnos azonban amint a lenti videón is látszik a pozitívumok mellett azért akad pár negatívum is.


Érdekelnek a konzolos hírek?
Mindkettő (58%)
Egyik sem (28%)
Csak a hardver (9%)
Csak a játékok (5%)
Összesen 312 válaszadó.
Ilyen például a tény, miszerint a konzolt töltés közben továbbra sem lehet felemelni, rázogatni. Az újságíró "kicsit" megemelte a konzolt, miközben az épp az Alan Waket töltötte be, mire a meghajtó érdekes hangot adott ki magából. Mint kiderült, a lemezt teljesen összekarcolta a meghajtó és az Alan Wake teljesen játszhatatlanná vált.

A legtöbben attól tartanak, hogy egy másik "régi" hiba is visszatér ezzel együtt, ez pedig a Vörös halál, ám a Microsoft határozottan kijelentette, hogy ez biztosan nem fordulhat elő.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások