A legjobb filmek júliusban érkeznek?

A legjobb filmek júliusban érkeznek?

2010. június 30. 22:11, Szerda
Nemsokára vége a focivébének, s végre itt a lehetőség, hogy befussanak a hazai mozikba a közönség által úgy várt nagyszabású hollywoodi filmek.

Az ember azt hitte volna, hogy júliusban beindul valamiféle nagyüzem a magyar mozikban, de ez nem nagyon lesz jellemző a hónapra, hiszen alig több mint 10 premierre kerül sor. Ráadásul az Alkonyat: Napfogyatkozást már június 30-án bemutatta a Fórum Hungary, így július elsején, csütörtökön, hivatalosan csak a Szarul állnak a dolgok (De helaasheid der dingen) című belga alkotást nézhetjük meg.


Melyik júniusi hazai mozis premier érdekel a legjobban?
Eredet (39%)
Az utolsó léghajlító (27%)
Shrek a vége, fuss el véle (14%)
A maradék 5 premier közül valamelyik (8%)
A tetovált lány (4%)
Kéjjel-nappal (4%)
Nagyfiúk (4%)
Összesen 657 válaszadó.
A 8-án kezdődő mozis hét már valamivel gazdagabb választékot nyújt, hiszen bemutatkozik itthon az Amerikában már majd két hónapja vetített Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) - szinkronnal, IMAX-ben és 3D-ben is. Általában egy Jim Carrey-filmet nagy vetélytársként köszönthetnénk, azonban a felszínen meleg tematikájú I Love You Phillip Morris nem feltétlenül fogja elérni a szélesebb közönséget. Annál inkább van esélye erre a könyv formában nálunk is sikeres, svéd A tetovált lánynak (Män som hatar kvinnor), melynek David Fincher nemsokára leforgatja amerikai feldolgozását. (Érdekesség, hogy az eredeti verzió egyelőre Amerikában az év legsikeresebb, széles körben nem terített filmje, már 8 millió dollár bevételnél tart.)


Július 15-től láthatjuk Tom Cruise és Cameron Diaz Amerikában bukó filmjét, a Kéjjel-nappalt (Knight and Day), mely itthon és nemzetközileg jóval sikeresebb lesz, nem is csoda, hogy az Intercom szinkronnal fogja vetíteni. Konkurenciának a Fórum Hungary az I Love You Philip Morris után egy héttel egy másik Ewan MacGregor-filmet, a Szellemírót (The Ghost Writer) küldi harcba, melyet Roman Polanski rendezett.


22-én, csütörtökön nálunk is látható lesz Christopher Nolan új filmje, az Eredet (Inception) - a siker reményében természetesen szinkronnal. Addig is, aki csak a Batman-filmekből ismeri a rendezőt, pótolhatja korábbi mozis alkotásait, a Mementót, a Tökéletes trükköt és az Álmatlanság című feldolgozáskrimit. Nem sok rendező van ugyanis, aki 5 nagy filmjéből 4-gyel is szerepel az IMDb-s toplista első 100 helyezettje között. A scifi ellen a Budapest Film Catherine Zeta-Jones romantikus komédiáját, az Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert kerest (The Rebound) dobja be.


Július utolsó mozis hete - mely 29-én kezdődik - három bemutatót hoz el. Egyrészről az animációk kedvelői láthatják a DVD-illatú Csingiling és a nagy tündérmentést (Tinker Bell and the Great Fairy Rescue), a tinik és a felnőttek pedig eldönthetik, hogy Adam Sandler-féle vaskos poénokra, vagy ártalmatlan, de látványos fantasy-re vágynak, hiszen a Nagyfiúk (Grown Ups) és Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) is ekkor kerül bemutatásra.


Augusztusban pedig folytatódik a filmek áramlása a mozikba: megkapjuk az új Jerry Bruckheimer-filmet, a Szupercsapatot, Angelina Jolie új akciómoziját, a Garfield 3D-t, a Ragadozókat és egy 3D-s táncfilmet is. Többek között.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások