Itt a Cold Prey (Fritt Vilt) 3 előzetese

Itt a Cold Prey (Fritt Vilt) 3 előzetese

2010. július 15. 19:10, Csütörtök
Pár hónap múlva már a harmadik részével folytatódik az elmúlt évek egyik legjobb európai kaszabolós horrorja, a Fritt Vilt. Ezúttal azonban a készítők csavarintanak egyet a sztorin és a gyilkos gyerekkorának történetét mutatják be.

Sajnos filmforgalmazás terén úgy tűnik, hogy Skandinávia messzebb van, mint Amerika, hiszen idehaza még mindig nem láthattuk legális formában Norvégia 2006-os horrorsikerét, a Fritt Vilt-et, vagy angolul a Cold Prey-t. Pedig a szórakoztató slasher a sikerre való tekintettel 2008-ban folytatódott, s idén már a harmadik rész következik a sorban.


A Mikkel Sandemose által rendezett filmet Norvégiában október 15-én fogják bemutatni a mozik, s a története alapján, mint az kiderül az előzetesből, egy előzmény lesz, mely a gyilkos gyerekkori és fiatalkori éveiről fog szólni. A siker pedig az alapján, hogy az első rész 2006-ban a kilencedik, a második rész 2008-ban a tizenharmadik legsikeresebb film volt Norvégiában, garantált. Természetesen a hazai premierről semmilyen hír sincs.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások