Webkamerákon keresztül kémkedett 150 fiatal lány után egy hacker

Webkamerákon keresztül kémkedett 150 fiatal lány után egy hacker

2010. július 19. 12:22, Hétfő
Az Aacheni Bűnügyi Rendőrség több, mint 100 szülőt értesített az elmúlt évek legnagyobb német botrányáról.

Michael Hoube szóvivő megerősítette az esetről elsőként tudósító WESTFALEN BLATT információját, miszerint egy 43 éves hacker kártevővel fertőzte meg több tinédzser lány számítógépét, majd a webkameráikon keresztül megfigyelte őket. "Egy Aachen környékén élő férfi ellen nyomozunk" - tette hozzá Hoube. A legtöbb eset Gütersloh körzetében történt. Alexander Geimer aacheni főügyész kijelentette, hogy az adatok kikémlelése miatt indított nyomozás már nagyon előrehaladott állapotban van. A szakember azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy történt-e jogsértés vagy más bűncselekmény.

A botrány azután robbant ki, hogy az ügyről tudomást szerzett Thomas Floß versmoldi adatvédelmi szakértő, majd egy helyi rendőr is feljelentést tett, mert állítólag az ő lányát is megfigyelte az illető. Floß egy iskolában tartott előadást és ott jutottak tudomására olyan információk, amelyek szerint valaki kémkedett fiatal lányok után. "Számos iskolás lány arról számolt be nekem, hogy időnként magától bekapcsol a webkamerájuk. Legalább 50-60 iskolában jártam és mindenütt volt legalább egy jelzés. Sokan persze szégyellik a történteket és nem mernek szólni" - nyilatkozta az adatvédelmi szakértő.

Floß ezután vizsgálta meg két diáklány számítógépét és rájött arra, hogy az elkövető egy képnek álcázott trójai programot küldött nekik, miután megszerezte az ICQ chatprogramban egy gimnazista hozzáférését. "Egyre több lány jelentkezett nálam és mindegyiküknek a webkamerája magától kapcsolt be" - közölte a szakember. Amikor a rendőröknek sikerült kinyomozniuk az elkövető pontos címét és megjelentek a helyszínen, a lakásban lévő monitorokon több, mint 100 gyerekszoba élő videói voltak láthatók. Floß szerint azonban a férfi nem csak videókat készített, hanem megszerezte az áldozatok privát fotóit is.


Az eset mélyen megrázta a tinédzsereket. A 16 éves Céline például egy papírdarabbal ragasztotta le a laptopja beépített webkameráját, hogy soha többé ne kémlelhesse ki senki, amikor átöltözik vagy a szobájában csinál valamit. Emellett a hordozható számítógépet rendszeresen a képernyővel a fal felé fordítja. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy valaki megfigyeli, vírusirtója nem jelzett semmit, biztonságban érezte magát. Csak akkor kezdte kényelmetlenül érezni magát, amikor az adatvédelmi szakértő megkérte az édesanyját, hogy hadd nézhesse meg a laptopját és megtalálta a trójai programot.

"Egyfolytában azt kérdezem magamtól, hogy vajon miket filmezhetett és ennyi ideig figyelhetett meg. Nagyon dühös voltam. Azóta nagyon óvatossá váltam, nem nyitok meg semmilyen nekem küldött fájlt, még akkor sem, ha egy barátomtól érkeztek" - hangsúlyozta Céline. Carola S., a lány édesanyja sem ocsúdott fel még a döbbenetből. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet és hogy még a legszemélyesebb szféra sincs védve a betolakodók ellen. Hiába világosították fel a lányukat az internetes veszélyekről, ilyen támadásra ők sem gondoltak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások