Leváltották a Nokia vezetőjét

Leváltották a Nokia vezetőjét

2010. július 20. 23:41, Kedd
A Nokia új vezérigazgató keresésébe kezdett, miután a jelenlegi főnök, Olli-Pekka Kallasvuo sikertelenül próbált betörni a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójával az okos telefonok jövedelmezőbb piacára - értesült a Wall Street Journal.

A finn mobilóriás igazgatótanácsa a hónap végéig dönt az utód személyéről, az értesülések szerint már legalább két amerikai vezérigazgató-jelöltet is megkerestek - egyikük azonban egyértelművé tette, hogy nem szívesen költözne Finnországba. Az új vezérnek arról kellene meggyőznie a befektetőket, hogy gyorsabban tud reagálni a piaci folyamatokra és képes lesz az Apple iPhone-jával vagy a RIM Blackberryjével versenyképes termékkel előállni.

A Nokia ugyanis látványosan kiszorult a legnagyobb bevételt hozó okostelefonok piacáról, az iPhone három éve történt bevezetése óta értékének több mint kétharmadát elvesztette; az utóbbi időben a termékek árának csökkentésével és így a profit feláldozásával kényszerült piaci részesedésének megvédésére.

A Nokia szóvivője, Laurie Armstrong közölte: a vállalat semmilyen spekulációt nem kommentál, a részvényárfolyamokra azonban jó hatást tett a kiszivárogtatás, hiszen Helsinkiben kedden 5,2 százalékot drágultak a Nokia-papírok. Az MKM Partners elemzője, Tero Kuittinen szerint a külföldi befektetők egy amerikai vezérigazgatónak örülnének igazán, ha a cég végül finn jelölt mellett dönt, azt provinciális lépésnek tekintenék.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások