"A DiRT 3 lesz a legnagyobb rally játék"

"A DiRT 3 lesz a legnagyobb rally játék"

2010. augusztus 2. 16:23, Hétfő
Az ígéretekhez híven a Codemasters a hétvégén nyilvánossá tette az első DiRT 3 trailert és szolgált némi információval is a játékról.

Matt Horsman, a vezető dizájner szerint a DiRT 3 lesz minden idők legnagyobb rallys játéka. Először is alaposan megváltoztatták a karrier-módot. Ezúttal számos autóval versenyezhetünk: '90-es évekbeli, modern, klasszikus, legendás verdák állnak majd rendelkezésünkre, de homokfutókat és teherautókat is vezethetünk.


Új kombó-rendszer is lesz a játékban, mely analizálja a teljesítményünket és külön pontozza például az olyan dolgokat, hogy meddig tudjuk meggátolni azt, hogy megelőzzenek minket és hasonlók. A helyszínek között szerepel Monaco, Norvégia, Aspen és Afrika. A Codemasters szerint a DiRT 3-ban több mint 100 útvonalon versenyezhetünk.

Az első trailer már elérhető, a DiRT 3 2011-ben jelenik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások