Autista szoftvertesztelők

Autista szoftvertesztelők

2010. augusztus 6. 12:12, Péntek
Az autista embereknek egyedi igényeik, ugyanakkor különleges képességeik is vannak. Thorkil Sonne dán vállalkozó éppen az utóbbiak miatt döntött úgy, hogy az IT-cégénél elsősorban autistákat foglalkoztat.

Az autistáknak kommunikációs problémáik és kapcsolatteremtési nehézségeik vannak, valamint nem annyira rugalmasak, mint egy átlagos munkavállaló. Ennek ellenére a 2004-ben alapított Specialisterne nevű vállalatnál szívesen alkalmazzák őket, mivel kiugróan magas az összpontosító képességük, szeretnek elmerülni a részletekben és kiváló memóriájuk van. Thorkil Sonne cége különböző munkakörökben 60 személyt foglalkoztat, közülük 40-en autisták. A nem mindennapi kezdeményezés sikeres, a Specialisterne partnerei, például a Cisco és a TDC dán távközlési szolgáltató rendkívül elégedettek az autisták által ellenőrzött programokkal. Sonne számára ez azonban csak a kezdet. A szakember 2008-ban létrehozta a Specialist People Foundationt, hogy másokkal is megoszthassa a tapasztalatait és azt szeretné elérni, hogy világszerte egymillió autistát foglalkoztassanak.

"A legkisebb fiamról 3 éves korában állapították meg, hogy autista. Szülőkként természetesen sokkolt minket a hír. Rémisztő volt tudni, hogy soha nem lesz képes megfelelni a társadalom szociális elvárásainak. Nem tudtuk, hogy mit tegyünk, de harcolni akartunk a gyermekünkért. Ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy idővel idősebb lesz és azt szerettük volna, hogy teljes értékű életet élhessen. Annyi képessége van és olyan kedves, de nem játszik más gyerekekkel és nehezére esik kapcsolatokat kialakítani, így az iskolában minden bizonnyal elszigetelődne. Ezután pedig a munkaerőpiacon is nehezen boldogulna. Éppen emiatt mindent elkövettünk azért, hogy egy olyan jövőt biztosítsunk a számára, amelyben a társadalom teljes értékű tagjának fogadják el. Dániában azonban az autistáknak nincs lehetőségük a képességeik kamatoztatására, ezért mi hoztunk létre egy olyan céget, amelynek az üzleti modellje kifejezetten az ő képességeiken alapul" - elevenítette fel a kezdeteket a vállalkozó.

Sonne hangsúlyozta, hogy az autisták esetében nem lehet általánosítani, de van egy sajátos karakterük. Nagyon jó például a memóriájuk és képesek a részletekben elmerülni. Ennek köszönhetően kiválóan meg tudják oldani a monoton és a nagy összpontosítást igénylő feladatokat. Különböző munkakörökben alkalmazzák őket, így vannak minőségellenőrök, mások szoftvertesztelők vagy az adatbázisokat és a hálózatokat ellenőrzik. A társasághoz kerülő új munkatársak először egy 3-5 hónapos előkészítő programban vesznek részt. Sokuk korábban egyáltalán nem dolgozott, míg vannak, akik a korábbi munkahelyeiken rossz tapasztalatokat szereztek. A programban megpróbálják kideríteni, hogy az adott személy milyen különleges képességekkel rendelkezik, milyen feladatokat tud ellátni és milyen munkakörnyezet illik hozzá a legjobban.

"Az alkalmazottaink átlagosan heti 20-30 órát dolgoznak, mivel nagyon sok energiájukat emészti fel az összpontosítás. Ezután mindenképpen szükségük van pihenésre. Ráadásul a magánéletük is meglehetősen bonyolult. Mivel a munkát általában az ügyfeleinknél végzik, így a partnereinket is fel kell készítenünk a megfelelő munkakörülményeket kell biztosítanunk a számukra, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Sokuknak ugyanis kiváló hallásuk van, nagyon érzékenyek a különböző zajokra, továbbá a vizuális ingerek elég gyorsan elterelik a figyelmüket a munkáról. Ezenkívül fontos, hogy az ügyfél pontosan leírja az elvégzendő feladatokat és az elvárásait világosan fogalmazza meg. A megbízóknak fel kell készülniük arra is, hogy az autisták nagyon őszinte emberek, ha hibát találnak, azt kíméletlenül megmondják" - tért ki a részletekre a cégalapító.

Dániában óriási médiaérdeklődés kísérte a vállalat megalapítását és a helyi társaságok rendkívül nyitottak voltak az ötletre. Ez részben annak tudható be, hogy hiány van képzett IT-munkaerőből. Bár a Specialisterne munkatársai csak 20-30 órát dolgoznak hetente, mégis teljes bért kapnak, ezt részben saját forrásból, részben a különböző közösségek támogatásaiból teremtik elő. Sonne elmondta, hogy az alkalmazottak autista képességei előnyt jelenthetnek más cégekkel szemben, de csak akkor, ha sikerül megtalálni a megfelelő egyensúlyt a feladatok, a tudás, a motiváció és a munkakörnyezet között. A foglalkoztatott autisták mindenesetre boldogok, sokan a vállalatnál leltek új barátokra, a munka rendkívül fontos az önérzetüknek és nagyon büszkék magukra, hiszen nem mindenki mondhatja el például magáról, hogy a Cisco szoftvertesztelője.

"A héten nyitjuk meg a Glasgowban az első nemzetközi kirendeltségünket. Ha sikeres lesz, akkor az üzleti modellt más országokban is szeretnénk meghonosítani. Dolgozunk egy kutatási részleg létrehozásán, amely azt fogja vizsgálni, hogy a megszerzett tapasztalatokat miként lehetne hasznosítani az IT-iparban. De az autisták különleges képességeit hasznosítani lehetne a gyógyszeriparban vagy éppen a pénzügyi szektorban is. Minden konszernnél autisták végezhetnék a feladatok 1-5 százalékát. A fiam most 13 éves, ha felnő, akkor 3 évig mindenképpen nálunk akar dolgozni, majd mozdonyvezető lesz" - szögezte le végül Thorkil Sonne.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások