Idén a Monsters lehet District 9-szerű siker

Idén a Monsters lehet District 9-szerű siker

2010. augusztus 11. 13:13, Szerda
Kevés pénzből készült az októberben mozikba kerülő Monsters, viszont a történetéből akár még egy nagyon jó film is kisülhet. Kérdés, hogy a szélesebb közönséget fogja-e érdekelni a posztapokaliptikus sztori?

Pár napja előzetes és tegnaptól már plakát is van már a Monsters című posztapokaliptikus scifihez, melyet Amerikában október 29-én mutatnak be. A film története szerint a Föld hat éve idegeninváziót szenvedett el, s azóta az idegenek számítanak a Föld domináns lakóinak. Ebben a világban vállalja egy cinikus újságíró, hogy átvezet a mexikói fertőzött területeken egy amerikai turistalányt, hogy az biztonságba kerüljön az amerikai határ túloldalán.


A független filmes jelleg és a téma sokaknak a District 9 jut eszébe a Monsters-ről, az IMDB eddigi három olvasói kritikája is megemlíti Neill Blomkamp filmjét, igaz az egyik jelzi is azonnal, hogy másféle alkotásra kell számítani, hasonlóságok ide vagy oda. A kis forgalmazó egyébként kevés kezdeti mozit fog jelenteni (eleinte) a Monsters-nek, ráadásul Gareth Edwards első filmje két horror, a Fűrész hetedik része és Wes Craven új filmje, a My Soul To Take ellen fog startolni.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások