Több államban is gond van a testszkennerekkel

Több államban is gond van a testszkennerekkel

2010. augusztus 11. 18:16, Szerda
Különböző okokból, de Olaszországban és Németországban egyaránt támadják a repülőtéri biztonsági berendezéseket. A készülékek európai bevezetése egyáltalán nem mondható zökkenőmentesnek.

Olaszországban több repülőtéren is hivatalosan leállították, illetve felfüggesztették a testszkennerek tesztelését. Az indoklás szerint a berendezések által készített képek nem elég élesek, ezáltal pedig nem képesek garantálni a legalapvetőbb biztonsági szabványok betartását sem. A hiányosságok miatt az eszközöket egyelőre visszaszállították az azokat szállító cégeknek, az új készülékek várhatóan csak szeptemberre érkeznek meg az olaszországi légikikötőkbe. A döntés érinti többek között a velencei Marco Polo, a milánói Malpensa és a római Fiumicino repülőteret, de a tesztek a palermói légikikötőben tovább folytatódnak.

"A teszteredmények eddig nem érték el a várt szintet" - jelentette ki Vito Riggio, az Enac olasz légi közlekedési hatóság elnöke. A technikai problémák azonban csak az érem egyik felét jelentik, ugyanis a helyi orvosok megállapították, hogy a testszkennerek által kibocsátott röntgensugárzás egészségkárosító hatású. A berendezéseket eddig kizárólag az Egyesült Államokba utazókon tesztelték, de a vizsgálat nem volt kötelező, aki akarta, következmények nélkül megtagadhatta azt. A bejelentés egyúttal hatással lehet Roberto Maroni olasz belügyminiszter terveire; a politikus nemrég úgy nyilatkozott, hogy szívesen alkalmazná az eszközöket a pályaudvarokon is.

Németországban szintén vita van a testszkennerek használatáról. Csak olaj volt a tűzre, hogy kiderült: a hamburgi repülőtéren felszerelendő készülékeket ugyanaz az L3 Communications Security and Detection Systems nevű amerikai vállalat gyártaná, amely kazettás lőszereket és bombákat is készít. Az információ hatására a német kormány már vizsgálja annak lehetőségét, hogy miként bonthatná fel a már megkötött szerződést. Igaz, ebben az esetben Németország kénytelen lenne kártérítést fizetni, de úgy látszik, a döntéshozók még mindig ezt az utat választják.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások