Márciusban jön a Crysis 2

Márciusban jön a Crysis 2

2010. augusztus 14. 09:23, Szombat
Az Electronic Arts pár napja tudatta a rajongókkal, hogy a sokak által nagyon várt Crysis 2 az első körben meghirdetett december helyett csak 2011-ben jelenik meg.

Akkor még nem tudtak pontos dátummal szolgálni, tegnap este azonban kiderült, hogy a Crytek új FPS-e márciusban érkezik meg a boltok polcaira. Egészen pontosan 25-én debütál, a konzolos és a számítógépes verziók egyszerre jelennek meg.



De nem ez az egyetlen dolog, ami újdonságnak számít. Azt már korábban is tudtuk, hogy a Crysis kap harmadik, negyedik és ötödik részt is, de tegnap a megjelenési dátummal együtt azt is bejelentették, hogy a további epizód mindegyike 3D-s lesz. Hogy ez mennyire jó hír, azt majd meglátjuk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások