Így készül a BioShock: Infinite

Így készül a BioShock: Infinite

2010. augusztus 24. 14:27, Kedd
Az Irrational Games nagy meglepetést váltott ki azzal, hogy a népszerű BioShock sorozatot felhozta a víz alól és egy jóval színesebb világba helyezte át a történetet. A fejlesztők nemrég elárulták, hogy mi vezérelte őket az Infinite készítése közben és hogyan alakult ki a "végleges" állapot.

Az első trailerben látott Big Daddy-szerű robot - aki kihajít minket az ablakon - neve Alpha és nem véletlenül mutattak belőle ilyen keveset. Sokáig vita folyt róla, hogy mennyit látassanak belőle, de végül ezt az árnyékos megoldást választották. Ennek oka, hogy még nem készült el a végleges verziója Alphanak. Jelenleg ugyanis egy ostoba bajusszal megáldott kalapos vénembernek tűnik, így ő még kiforrás alatt áll.



Az azonban biztos, hogy az Alpha sérüléskor úgy fog sírni, mint egy kisbaba (olyan hangon) és a robot "keze" eredetileg nem karom lett volna, hanem egy csörlő-szerű képződmény. Ám végül úgy döntöttek, hogy azzal nem lehet elkapni egy embert és maradt a kar. A trailer elejével az volt a céljuk, hogy a játékos ismét úgy gondolja, hogy ezúttal is egy víz alatti világban játszódik a sztori. Ezért nyomja a fejünket az akváriumba az Alpha.

A legnagyobb kihívást a telekinézis jelentette. Ken Levine szerint nagyon sokat gondolkodtak azon, hogy honnan vegyük észre, hogy Elizabeth "elkapott" minket és "belebegtet" a szobájába. És akkor jött az ötlet, hogy ilyen esetekben virágokat látunk magunk körül és az jelzi azt a területet, ahol lebegni fogunk.



A trailerben az látszik, hogy Columbia városában az épületek szinte folyamatosan váltogatják a formájukat és sokan úgy gondolták, hogy ezeken majd szépen lehet közlekedni (mondjuk megvárjuk, míg megnő az egyik épület és arról átugrunk egy másikra), de Levine lehűtötte a kedélyeket. Ilyen lehetőség nem lesz, eme elem csak a látvány lesz benne.

Végül pedig a fejlesztők elárulták, hogy a BioShock: Infinite fejlesztése közel két éve zajlik. Az első munkálatok a BioShock első részének megjelenése után megkezdődtek, Levine épp ezért nem vett részt a második rész fejlesztésében. A BioShock: Infinite 2012-ben jelenik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások