Zsugorodó Holdat tárt elénk az LRO

Az elmúlt évmilliárdok során a Hold zsugorodáson ment keresztül, ami talán még ma is tart, rengéseket keltve, ezáltal aktívabb égitestté téve holdunkat, mint azt korábban feltételeztük volna.

A zsugorodás meggyűrte a felszínt, ráncszerű képződményeket, úgynevezett feltolódásokat hozva létre. Az Apollo űrhajósai 40 évvel ezelőtt több ilyen képződményt is lefotóztak a Hold egyenlítője közelében. Most a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) műholdja 14 újabbat tárt a tudósok elé, melyek közül több is a sarkvidékeken húzódik, jelezve, hogy a feltolódások bárhol kialakulhattak a holdfelszínen.

Thomas Watters és munkatársai a washingtoni Smithsonian Intézetben úgy vélik a "ráncok" a Hold lehűlésével és összehúzódásával jöhettek létre. Kialakulásakor a Hold egy rendkívül kaotikus környezetbe csöppent, melyben az aszteroidák és meteorok heves bombázása felmelegítette. Régóta ismert, hogy idővel az égitest lehűlt, a hűléssel pedig zsugorodáson ment át, különösen korai történelme alatt. Az új kutatás azonban viszonylag újkeletű tektonikus tevékenységet fedett fel, ami ugyancsak ehhez a hosszan tartó lehűléshez, és a Hold belsejének összehúzódásához kapcsolható, így elképzelhető, hogy a folyamat ma is tart.

A jegyek meglepően frissek, természetesen geológiai értelemben véve. A kutatók becslése szerint legfeljebb 1 milliárd évesek, de lehet köztük mindössze százmillió éves is. Számításuk azon a tényen alapul, hogy a feltolódások több korábbi kis krátert is keresztülszelnek, melyek az elméletek szerint nem lehetnek 1 milliárd évesnél idősebbek. A legnagyobb feltolódásos alakzat 90 méter magas, és több kilométeren át húzódik, az átlag azonban ennél jóval kisebb mind kiterjedésben, mind magasságban. A csapat szerint ezek a Hold legújabb képződményei. "A Hold geológiailag és tektonikailag még ma is aktív lehet, és valószínűleg még mindig zsugorodik" - nyilatkozott Watters a sajtónak egy telefonos konferencián.


Több kis krátert is átvágott és eldeformált ez a feltolódás
Amennyiben ez igaz, a ráncok folyamatosan szaporodnak és az összehúzódás válthatja ki azoknak a rengéseknek egy részét, amit az 1970-es években a NASA űrhajósai által a felszínen elhelyezett szeizmográfok rögzítettek, tette hozzá Watters, aki jelenleg munkatársaival az LRO és az Apollo 15, 16 és 17 küldetések fényképeit tervezi összevetni, hogy lássák hogyan alakultak a feltolódások az elmúlt évtizedekben. A Hold rengéseire hatással vannak a meteor becsapódások, a Föld gravitációja, valamint a nappalok és éjszakák hőmérséklet ingadozásai. Ezek egyike sem elég erős azonban a feltolódások kialakításához, állítja Watters, a Föld árapály hatása legfeljebb a ráncok elrendeződésében játszhat szerepet.

A csapat számításai szerint a Hold átmérője mindössze 200 méterrel zsugorodott az elmúlt évmilliárd során, ami arra utal, hogy a lehűlés ekkor már igen kis mértékű lehetett. A Merkúr szintén rendelkezik hasonló, csak jóval nagyobb feltolódásokkal, ami arra utal, hogy a bolygó kialakulásakor teljesen megolvadt, ezért sokkal nagyobb lehűléseket szenvedett el története során, mint a Hold.