Hónapjai vannak hátra a 75 Wattos izzóknak

Hónapjai vannak hátra a 75 Wattos izzóknak

2010. augusztus 31. 08:04, Kedd
Nagyjából 2-3 hónapig lehet még kapni a kiskereskedelmi üzletekben a hagyományos 75 wattos izzókat, ezt követően már csak energiatakarékos modellekkel lehet pótolni a hiányukat.

Szerdától egy uniós regula miatt már nem rendelhetnek a kiskereskedelmi egységek ebből a termékből. Korábban a 100 wattos izzókat "futtatták ki", 2012-ig pedig a 40-60 wattos égők értékesítését is megszüntetik az unióban. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerint valójában ez utóbbi kategória lesz a vékonyabb pénztárcájú családoknak érvágás, ugyanis a 40-60 wattos izzók forgalma a legerősebb és egy energiatakarékos izzó árából esetenként tíz hagyományosat is lehet vásárolni.

A CBA adatai szerint a fényforrásforgalom mindössze 15-16 százalékát adják az energiatakarékos eszközök, míg a fennmaradó részt a hagyományos termékek. Mindez meglepő annak tükrében, hogy az unióban többek között azért kívánják elterjeszteni az egyelőre drága termékeket, mert azok akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak (tartós és állandó használat mellett), mint a hagyományosak. Ez pedig egy uniós háztartásnak évente átlag 200-300 euró megtakarítást eredményezhet. Az unióban 5,1 milliárd izzó üzemel, ennek kétharmada továbbra is hagyományos.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások