Minden második osztrák diák a függőség közelében

Minden második osztrák diák a függőség közelében

2010. szeptember 1. 20:22, Szerda
Ausztriában képletesen szólva megkongatták a vészharangokat az iskolaorvosok. Az ok: a játék- és internetfüggőséggel kapcsolatos legfrissebb felmérés döbbenetes eredménnyel zárult.

Az osztrák diákok egészségügyi állapota mindennek nevezhető, csak éppen optimálisnak nem, derült ki egy 1200 iskolaorvos bevonásával elkészített felmérésből. Az okok közül elsősorban a jelentős mértékű számítógép- és mobiltelefon-használatot kell kiemelni. De emellett folyamatosan erősödik a diákok körében az erőszakra való hajlam és az osztálytársaikkal által elkövetett erőszakos cselekmények száma is. Minden ötödik oktatási intézményben már legalább a nebulók 40 százaléka érintett erőszakos ügyekben.

A megkérdezett osztrák tanulók 4 százaléka mondta azt, hogy nagyon jó és 48 százaléka, hogy jó az általános egészségi állapota. 35 százalékuk kielégítőnek, míg 12 százalékuk megfelelőnek nevezte az egészségi állapotát. A lányok 39, a fiúk 32 százalékánál alakulhat ki mobilfüggőség, míg a lányok 13 és a fiúk 26 százalékánál jelent fenyegető veszélyt a játékfüggőség. A televíziófüggőség a lányok 15 és a fiúk 11 százalékánál alakulhat ki.

Az osztrák oktatási intézmények 70,7 százalékában mindennapos jelenségnek számít az iskolai erőszak és a megkérdezett tanulók 20 százaléka érintett is lehet ilyen esetekben. Az iskolák 21,4 százalékában ugyanakkor az utóbbiak aránya 20 és 40 százalék között van.

A túlzott internet- és számítógép-használat alaposan kihat az étkezési szokásokra is, felborítja a normális táplálkozást. Akik napi 8 vagy még több órát ülnek a monitor előtt, nem esznek rendesen, inkább csak mindig gyorsan csipegetnek chipset vagy más harapnivalókat. Az iskolák 32,3 százalékában a megkérdezett lányok 11-20 százalékánál; 27,3 százalékában pedig 21-30 százalékánál alakult ki túlzott soványság vagy étkezési probléma. A fiúk esetében az iskolák 42,4 százalékában ez az arány legfeljebb 10 százalék, míg 27,3 százalékában 11-20 százalék.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások