A vártnál több félvezetőre lesz szükség az idén

A vártnál több félvezetőre lesz szükség az idén

2010. szeptember 2. 09:48, Csütörtök
Már másodjára módosította felfelé a világ chipfelhasználására vonatkozó előrejelzését a Gartner: a vezető információtechnológiai piackutató cég előrejelzése szerint az idén 32 százalékkal 300 milliárd dollárra bővül a piac tavalyhoz képest, míg júniusi prognózisában még 27 százalékos növekedést várt.

Jövőre lassul az ütem, várhatóan 4,6 százalékkal nőnek a bevételek, 314 milliárd dollárra. A Gartner elemzői figyelmeztettek: a gazdasági kilátások romlása, egy esetleges újabb recesszió miatt lassulhat az it-szektor bővülése, a Gartner maga is lefelé szállította a héten a számítógép-eladások jövő évi bővülésére vonatkozó előrejelzését.

A félvezető ipar nagyon erőteljesen nőtt az első félévben, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt az ütemet valószínűleg már nem fogja tudni tartani jövőre a komputergyártók korrekciós lépései miatt. Erre utal egyebek mellett, hogy az Intel, a világ legnagyobb processzor gyártója éppen a napokban adott ki figyelmeztetést forgalmának várható alakulására vonatkozóan.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások