Informatikai pályázati kiírásokat vont vissza a kormány

Informatikai pályázati kiírásokat vont vissza a kormány

2010. szeptember 3. 16:18, Péntek
A kormány mind a hét régióban visszavonta az operatív programok 2009-2010 évi akciótervében szereplő közigazgatási informatikai pályázati kiírásokat - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány egyúttal felszólította a nemzeti fejlesztési minisztert arra, hogy intézkedjen a támogatói döntések - ugyancsak pénteki határidővel történő - jogszerű visszavonásáról. A nemzeti fejlesztési miniszternek - a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve - kell a kormány elé terjesztenie azt a koncepciót, amelynek alapján költséghatékony informatikai szolgáltatást kaphatnak az önkormányzatok.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján megtalálható információ szerint a programban szerepelt az iratkezelés korszerűsítése mellett az elektronikus azonosítás megteremtése és az államigazgatási szervek közti elektronikus adatcsere létrehozása is. A támogatás a kiírások szerint mindenütt 100 százalékos lett volna, a támogatás összege pedig elérhette a 300 millió forintot is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások