Az évtized legkiábrándítóbb játékai

3. Star Wars Galaxies
Amit vártunk: Mit is várhattunk egy, a világ egyik legismertebb univerzumában játszódó MMO-tól? Ahogy a Daikatana esetében is írtuk: mindent. Jediként küzdeni a gonoszok ellen, Sithként harcolni a világ pusztulásáért, rohamosztagosként harcba indulni stb. A Csillagok háborúja mind a mai napig az egyik legnépszerűbb franchise és ezért méltán várhatta el a játékos társadalom, hogy a LucasArts figyeljen oda az első Star Wars MMO-ra.



Amit kaptunk: Egy sima EverQuest klónt - ráadásul még az űrbe sem juthattunk el. A Jump to Lightspeed nevet kapott kiegészítő megjelenéséig csak a bolygókon harcolhattunk, a csillagok közé nem juthattunk el. A bolygó felszínén pedig alig akadt ismerős helyszín, ráadásul a Jedivé válást szinte lehetetlen volt teljesíteni. Mindez csak romlott, amikor a Sony Online bevezette az NGE rendszert. Ekkor ugyanis átestek a ló túloldalára és szinte mindenki Jedi mesterré válhatott.

2. Sonic the Hedgehog
Amit vártunk: Sonic a Sega egyik legismertebb figurája. A kék sündisznó a MegaDriveos korszakban talán még Mariónál is népszerűbb volt, ám a generációváltás Sonicnak nem igazán sikerült. A mélypontot mindenképpen a Shadow, the Hedgehog jelentette, melyben kardoznunk is kellett és ez kikészítette a rajongókat. Ezután a Sonic Team nekikezdett egy, a klasszikus játékmenethez visszatérő Sonic fejlesztéséhez, melyet mindenki messiásként várt.



Amit kaptunk: Egy iszonyatosan ostoba történettel megáldott, nehezen irányítható, grafikailag is elég csúnyára sikeredett játékot, mely többet töltött, mint egy legénybúcsún a pincér. A Sonic Team nem lépett vissza a klasszikus, 2D-s játékmenethez, helyette behozott egy NPC-s rendszert, mint a JRPG-kben, ami nem is működött. A Sonic Team egy újabb bukást könyvelhetett el és a csapat eredeti felállásában meg is szűnt létezni.

1. Enter the Matrix
Amit vártunk: Azt hiszem a legtöbb Mátrix-rajongó legnedvesebb álma vált valóra, mikor az Atari bejelentette, hogy megjátékosítja az akkori időszak legsikeresebb filmjét. Ráadásul a fejlesztői feladatokat az a Shiny kapta, aki addig olyan klasszikusokat tett le az asztalra, mint a Messiah vagy az MDK. A sztori illeszkedett a trilógiába is, hiszen annak megírásában aktívan részt vettek a Wachowski fivérek, akik ekkor az Újratöltve és Forradalmak filmeken is dolgoztak.



Amit kaptunk: Az Enter the Matrix 18 nap alatt 2,5 millió példányban talált gazdára, a végelszámolásnál pedig 5 milliós eladással zárta karrierjét. Ám a kritikai és a játékosi visszajelzések elég vegyesek voltak. A legtöbb embert már rögtön az megzavarta, hogy kettő, addig nem ismert karakterrel indulhattunk harcba (Ghost és Niobe) és sem Neot sem Morpheust nem kaptunk meg irányítható karakterként.

Aztán ott volt a grafika, ami akkori szemmel nézve is nevetségesnek hatott (2003-ról beszélünk). Ráadásul az egész játék szinte csak bullet-time rúgásokból állt, ami egy idő után nagyon unalmassá vált. Alkalmanként volán mögé is pattanhattunk, mai szintén elég gagyira sikeredett. A legtöbben azonban végigjátszották, hiszen Niobe és Persephone csókjelenete sokak fantáziáját izgatta.

Szerencsére a kiadó is belátta a tévedését (az eladások ellenére) és a 2005-ös Matrix: Path of Neo már minden tekintetben jobban sikerült elődjénél, de az Enter the Matrix miatt csalódott rajongókat már nem tudták visszacsábítani ebben a világba, így bukás lett a vége.