Új magyarázat Mózes csodájára

Számítógépes szimulációkkal sikerült bemutatni, hogyan választotta szét Mózes, vagy inkább a természet ereje a víz hullámait. A Bibliában leírt jelenség kulcsa az erős szél és egy új, az eddig feltételezettől eltérő helyszín.

A korábbi szelekkel, hullámzással és a tengerfenékkel kapcsolatos tanulmányok egy hurrikán erejű, északnyugatról fújó szelet feltételeztek a víz szétválasztásához, szabaddá téve egy hosszú zátonyt Mózes és az őt követő izraeliták előtt, hogy elmenekülhessenek az őket üldöző egyiptomi katonák elől. Az elmélet egyik gyengéje, hogy egy ilyen erejű szélben még a talpon maradás is nagy kihívásnak ígérkezik a kialakult átjárón, nemhogy a biztonságos átkelés. Mitöbb, Mózes második könyve (Exodus) pontos meteorológiai részletekkel is szolgál: "És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől".

"Ha meg akarunk felelni a bibliai elbeszélésnek, akkor szükségünk van egy keleti szélre" - nyilatkozott az új kutatást vezető Carl Drews, az Egyesült Államok Nemzeti Légkör Kutató Központjának munkatársa, aki évek óta tanulmányozza a Vörös-tengerről szóló történetet. Drew a keleti szélből indult ki, számítógépes szimulációjával pedig több különböző helyszínre vetítette le a szél víztömegekre gyakorolt hatásait és a kialakuló folyadék dinamikát.

Elemzései szerint egy egyenletes óránkénti 100 kilométeres sebességgel fújó szél egy digitálisan rekonstruált kelet-nyugati irányú tó felett a Nílus Földközi-tenger felőli végén, a mai Port Said közelében, egy időben tolhatta a vizet nyugati irányba, a tó túlsó partja felé, illetve déli irányba a folyón felfelé. A modell tanúsága szerint a szél és a víz mozgása egy széles iszapos zátonyt emelt ki a folyó és a tó találkozásánál. A szárazföld-híd négy órán át maradhatott fenn, a szél elcsendesedésével a víz visszazúdulhatott eredeti helyére.

A tanulmány legfogósabb része a terület földtanának rekonstruálása volt, tette hozzá Drews, aki a mai Manzala-, egykori Tanis-tó területét választotta, mivel ez tűnt a leginkább megegyezőnek a kivándorlás történetével. A terület adottságainak köszönhetően egy keleti szél valóban képes hosszában végigsöpörni rajta, kitolva a vizet az egyik oldalra, ami nem igaz az észak-kelet irányba futó Vörös-tengerre.


Drews több, a terület múltját kutató tanulmányt, köztük a legkorábbi térképeket is felhasználta a Tanis-tó régió rekonstruálásához, újjáalkotva az i.e. 1250-ben uralkodó geográfiai jegyeket. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi lesz így a Biblia által említett eredetinek tartott helyszínnel, a Nílus-delta ugyanis nem a Vörös-tenger. Vagy mégis? "Van némi vita, hogy melyik víztömegen is keltek át valójában " - magyarázta Drews.

A héber szövegben "yam suf" szerepel, ami az angolban szó szerint Sea of Reeds, vagy Reed Sea (nádtenger) szemben az általánosan elfogadott Red Sea-vel (Vörös-tenger). A fenti okoskodás ráillik Drews helyszínére, egy hatalmas mocsaras tóra, amit papirusznád borít ameddig a szem ellát. "Sok bibliai fordítás Vörös-tengerként adja vissza a 'yam suf' kifejezést" - tette hozzá Drews.