Itthon is elrajtolt az iPhone 4

Itthon is elrajtolt az iPhone 4

2010. szeptember 24. 12:50, Péntek
A korábbi ígéreteknek megfelelően pénteken itthon is bemutatkozott az iPhone 4, amelyet némi meglepetésre nagy várakozás övezett - a készülék igencsak borsos áron kerülhet a magyar előfizetők zsebébe.

A Magyar Telekom illetékesei már két nappal a debütálás előtt jelezték, hogy pénteken pontban éjfélkor kezdik majd meg az iPhone hazai forgalmazását, mégpedig a budapesti Aréna Pláza T-Pontjában, amelyet még aznap további 14 üzlet követ az országban. A lépéstől nyilvánvalóan azt remélik, hogy még tovább emelkedik az okostelefonok aránya a szolgáltató előfizetőinek táborában, bár eleinte szkeptikus hangokat is hallottunk.

Sokan úgy vélekedtek, hogy az amerikai rajtot követő botrány (lásd antenna problémák), illetve a meglehetősen kései hazai bemutatkozás igencsak lanyha érdeklődéshez vezet majd. Ezt azzal indokolták, hogy egyrészt az itteni fanatikusok nyilván a szomszédos országokból szerzik majd be a legújabb kütyüt (hiszen például Szlovákiában már előbb kapható volt az iPhone 4), a laikusok pedig nyilván nem fognak órákig rostokolni az első üzlet előtt, hogy hozzájussanak az egyébként meglehetősen korlátozott számú szállítmány egy-egy darabjához.


Erre alaposan rácáfoltak az érdeklődők (amit azért sejteni lehetett, hiszen Moszkvában is nagyon jól fogadták a készüléket), ugyanis a beszámolók szerint több százan vertek tábort az Aréna Plázában, ahol éjfélkor valóban megkezdődött az értékesítés. A T-Mobile kínálatában 200 ezer forint körüli áron juthattak hozzá az okostelefonhoz, amelyért egyesek több mint 10 órán keresztül álltak sorba. Elsőként a reggel háromnegyed hat óta várakozó Molnár Máté vehette át telefonját személyesen Christopher Mattheisentől, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójától.

A telefonra váró vásárlók a sorszámok nyitás előtti kiosztásáig fegyelmezetten viselkedtek, kisebb pánikot mindössze az a pletyka okozott, hogya boltban csak annyi készülék van, amennyi sorszámot az előre kikészített tálcákról kiosztottak. Ezekből összesen 250 darab volt, a többiek már csak ruhatári cetliket kaptak. A szervezők azonban mindenkit megnyugtattak, hogy szükség esetén más boltok készleteiből is hoznak. Az Apple hazai oldala eközben nagy felületet biztosított a debütálás megalapozásához, ezt pedig részletes specifikáció és galéria egészíti ki.

A nyári bemutatóval egy időben beharangozott fehér változattal gyártási problémák adódtak, ezért ez a verzió csak hónapokkal később várható. Elemzők szerint a negyedik generációs modellel együtt a szeptember végéig tartó pénzügyi évben 36 millió iPhone találhat gazdára világszerte, azaz 73 százalékkal több, mint az előző évben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások