A hétvége a horrorok vesztőhelye volt

A hétvége a horrorok vesztőhelye volt

2010. október 3. 21:50, Vasárnap
Amerikában az Engedj be feldolgozása mellett még három másik horrort is bemutattak, azonban a filmek egymást múlták alul bevétel tekintetében. Remélhetőleg minőség terén kompenzálni tudtak.

Nem csak a Let Me in bukott meg a hétvégén Amerikában, hanem további három premierhorror. Lehet, hogy az a tanulság, hogy nem szabad túlzásba vinni a műfaj filmjeinek adagolását? Mindenesetre októberben még jó pár horrorfilm kerül a mozikba, kérdés, hogy mennyi esélyük lesz sikert aratni.


Az első bukás cseppet sem meglepő, hiszen a Védtelen gyermek (Case 39) című Renée Zellweger-film 2006-ban készült el, s azóta várt amerikai premierjére. Nálunk például már DVD-n is megjelent, s Amerikában a bemutató hétvégéjén 5,35 millió dollár bevételre tett szert az első becslések szerint, ami a toplista hetedik helyére volt elegendő. A 26 millió dollárba került, nemzetközileg már 14 milliót összekalapozó filmet a Paramount Vantage azért mutatta be végül Amerikában is, mert Spanyolországban és Mexikóban elég jól teljesített, így egy hispán lakosságot megcélzó kampánnyal kísérve kerülhetett mozikba.


Ugyancsak a bukott filmek közé sorolható a láncSMS-es, ugyancsak több éve forgatott Chain Letter, mely ahhoz képest, hogy 406 moziban mutatták be, mindössze 143 ezer dolláros jegyeladást produkált, ami borzalmas, 352 dolláros vászonátlagot jelent. Ennél legalább jobb volt a Hatchet második részének 912 dolláros vászonátlaga, azonban a folytatásfilm így is megbukott, mindössze 68 ezres bevételt jegyezhetett fel a forgalmazó premierje első napjaiban.


Péntektől a horrorműfajban Wes Craven új filmje, a My Soul To Take, valamint az I Spit on Your Grave című remake kerül bemutatásra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások