A PC utáni korszakról vízionál Ray Ozzie

A PC utáni korszakról vízionál Ray Ozzie

2010. október 27. 18:48, Szerda
Nem mondhatni, hogy nagyon sokat pihent volna a Microsofttól való távozásának bejelentése óta Ray Ozzie, a redmondi cég szoftverfejlesztésekért felelős főtervezője.

A szakember a távozásáról szóló hír bejelentése után alig egy héttel máris friss blogbejegyzéssel jelentkezett: egy olyan jövőképet festett le, amelyben már nem lesznek PC-k. Előtte azonban kitért a Microsoftnál szerzett tapasztalataira. Ozzie közölte: az elmúlt öt esztendőben nagyon sok minden megváltozott és számos területen a konkurencia jobb volt a szoftveróriásnál. Vetélytársaik egyes termékei, valamint az új helyzetekhez való alkalmazkodási képességük elismerésre méltó. Annak ellenére, hogy világos víziójuk volt a mobil területről, voltak olyan cégek, amelyek sokkal jobban megvalósították és ötvözték a hardvereket, a szoftvereket és a szolgáltatásokat. Emellett jobbak voltak a Microsoftnál a közösségi hálózatok és más internethasználati megoldások területén is.

Az elmúlt öt év sok változásához képest azonban a következő öt esztendő szintén tartogat egy komoly fordulópontot és számos ismeretlen esélyt a redmondiak és a teljes IT-ágazat számára. A közeljövőben főszerep jut majd az alkalmazások és az infrastruktúra kihelyezésének, ez a folyamat ugyanis elkerülhetetlen. Ozzie szerint a tendencia már most jól megfigyelhető, hiszen napjainkban a felhasználók többsége alig tudja megkülönböztetni a böngészőt és az internetet, mindez pedig a PC utáni korszakot vetít előre.


A kliens PC-k és szerverek világa tehát hamarosan leáldozik, mivel egyrészt túlzottan bonyolult és összetett, másrészt jelentős megnehezíti a termékek tervezését, gyártását és használatát. Ráadásul komoly biztonsági kihívásokat jelent. A szakember mindenkit óva intett attól, hogy azt higgye: egy rendszer örökké működhet. Nem lehetséges mindig új funkciókat és új rétegeket beépíteni egy komplex rendszermagba, ugyanis az előbb vagy utóbb eléri határait.

Ozzie éppen ezért azt szorgalmazta, hogy kollégái csukják be a szemüket egy rövid időre és próbálják elképzelni a konkurenseik és a felhasználók által már megálmodott világot, amelyben már nem létezik a PC. Fel kell tenni maguknak a kérdést, hogy miként tennének bizonyos dolgokat az embereket és milyen formában lenne az a világ jobb, rosszabb vagy másabb a mainál? Az első lépés a jövőbe vezető úton mindenképpen az álmodás.

Jelenleg egyre nagyobb szerep jut a számítási felhő (Cloud Computing) technológián alapuló szolgáltatásoknak és programoknak, valamint az úgynevezett beágyazott rendszereknek. A különböző megoldásoknak azonban van közös előnyük: rendkívül könnyen konfigurálhatók, cserélhetők és pótolhatók. A cél az, hogy meg kell találni azokat a készülékeket és szolgáltatásokat, amelyek képesek több felhasználói igényt kielégíteni. Ozzie hozzátette: a jövő világa nem eszközökhöz fog kötődni és a használt megoldások jelentősen különböznek majd a mostani legsikeresebb alkalmazásoktól. A középpontban a közösségi hálózatok lesznek, így teljesen új interakciós modellek jönnek létre mind az emberek, mind a vállalatok szempontjából.

Ozzie végül leszögezte: rendkívül fontos, hogy a jövőben nagyobb szerepet kapjon az interakció, az adatvédelem, az innováció, a felhasználói tapasztalat, a személyes adatok, a programozás és az alkalmazásmodellezés. A mai PC-k, telefonok és tabletek csak a kezdetet jelentik, nagyon hosszú út vezet még odáig, hogy egyáltalán csak megközelítsük azt az állapotot, amely már napjainkban is lehetséges lenne. A jövő megoldásai túlmutatnak a kijelzőkön, billentyűzeteken és egereken. Sokkal inkább képesek lesznek valamire, valakire figyelni, hallani, látni, érzéseket és mozdulatokat rögzíteni, illetve azokra reagálni, a jelenlétünket, a magasságot, a mélységet, a hőmérsékletet, a szívverésünket és az egészségi állapotunkat érzékelni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások