Közösségi oldal készült tini könyvmolyoknak

Közösségi oldal készült tini könyvmolyoknak

2010. november 1. 11:24, Hétfő
Közösségi oldalt indít Spinebreakers néven fiatalok számára a brit Penguin könyvkiadó, hogy ezzel is olvasásra ösztönözze a fiatalokat.

A Spinebreakers (Gerinctörők) tulajdonképpen már három éve létezik, de eddig csupán egy honlap volt, amelyen tinédzserek írtak könyvekről és szerzőikről, nem volt interaktív, nem biztosított kommunikációs lehetőséget az ifjú könyvmolyoknak. Mint azt Anna Rafferty, a Penguin Digital ügyvezetője, a honlap alapítója a The Telegraph brit napilapnak elmondta, azért hozta létre az oldalt, mert úgy látta, egyre kevesebb olyan hely van, ahol a fiatalok nyelvén írnak a könyvekről. Tudta, a sikerhez az kell, hogy az oldalt tinédzserek írják és szerkesszék, ezért is van több mint száz 14-18 év közötti segédszerkesztőjük, és ennél is több hasonló korú külső munkatársuk.

"Nem tudják azonban a fiatalok az oldalt kommunikációra használni, ezért is akarom az elkövetkező hat hónapban az első könyveknek szentelt közösségi oldallá alakítani" - mutatott rá Anna Rafferty, aki szerint a weblapot, amely jelenleg 10-15 ezer egyéni felhasználót vonz havonta, nem üzleti vállalkozásként indította a Penguin, de fontos jelzéseket ad a cég számára a könyves ipar jövőjével kapcsolatban.

A honlap alapítója úgy véli, a mai világban túl sok minden vonja el a fiatalok figyelmét az olvasástól, ami így a szabadidős tevékenységek listáján egyre lejjebb csúszik. A közösségi oldalak is hatalmas versenyt jelentenek, pontosan ezért akar saját közösségi oldalt indítani Anna Rafferty az olvasásnak, azt remélve, hogy így az fontos marad a digitális korban is. Anna Rafferty felügyelte Stephen Fry - technológiamániás - brit színész The Fry Chronicles című, nemrég megjelent önéletrajzi kötetének kiadását is, amely a nyomtatott verzióval egy időben interaktív ekönyvként és iPhone-alkalmazásként is megjelent. A myFry elnevezésű alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy tetszőleges sorrendben olvassák el a kötet részeit, s így teljesen egyéni módon találkozzanak a történettel.

Rafferty szerint a Penguin nem tervezi hasonló alkalmazás megjelentetését minden szerzőjénél, hiszen minden új technológiai megoldásnak illeszkednie kell a szóban forgó kiadványhoz, de törekedni fognak arra, hogy új könyveikhez kapcsolódva minél több interaktív megoldást kínáljanak az olvasóknak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások