A magyar Fűrész-fanatikusok most megmutatták

A magyar Fűrész-fanatikusok most megmutatták

2010. november 2. 22:55, Kedd
Úgy tűnik, hogy volt értelme a világpremiernek, hiszen itthon az első helyen debütált a Fűrész 3D, bár a nézettsége közel sem számít jónak. Igaz, legalább az Újabb parajelenségek fölött sima győzelmet aratott.

Nem nagyon zavarta az V-ös kategória a hazai Fűrész-rajongókat, hiszen a hétvégi nézettségi és bevételi adatok alapján a Fűrész 3D volt országszerte a legnézettebb film. Az amerikai premier előtt egy nappal bemutatott horrort 14 065-en látták a hétvégén, ami a nagyjából 1500 forintos átlagárú, feláras helyárnak köszönhetően 20 863 540 forint bevételt jelentett, ezen a pénzen osztozhatnak a mozik és a hazai forgalmazó, a Budapest Film.

Jigsaw, a tervek szerint utolsó jelenését a héten 20 moziban lehetett megnézni, s érdekes módon szinte mindenhol 3D-ben ment a film, melynél idén még egy sem használta ki gyengébb hatásfokkal a térhatású technológiát. Hiába adódott volna rengeteg lehetőség arra, hogy több csapdát vizuálisan még rémisztőbbé tegyenek, az elmúlt évek 3D-s horrorjai közül látványilag egyértelműen a Fűrész-széria hetedik része muzsikált a leggyengébben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások