Bebukott a Lost készítőjének új sorozata

Bebukott a Lost készítőjének új sorozata

2010. november 4. 23:50, Csütörtök
Mindössze 13 rész elkészülte után az NBC csatorna leállítja az Undercovers című kémsorozat gyártását. J.J. Abrams produkciója már a premier idején is csak kevés nézőt érdekelt, s azóta csak esett a nézettség.

Az amerikai NBC csatorna úgy döntött, hogy a jövőben nem számol J.J. Abrams új sorozatával, a szeptemberben indult Undercovers című kémdrámával. Az adó azután hozta meg döntését, hogy a széria továbbra is mélyen az elvárások alatt teljesít, most szerdán például csak 5,8 millióan látták és a kereskedelmi korosztályban csak nagyon gyenge, 1,3-as ratinget ért el.


Az NBC jelen állás szerint. az eredeti menetrendet követve még leadja az Undercovers nyolcadik, kilencedik és tizedik epizódját, de az utolsó három rész csak valamikor jövőre fog képernyőre kerülni egy később meghatározott időpontban. Az Undercovers bukásával Abrams-nek szép sikersorozata szakadt meg, hiszen legutóbbi alkotásai, az Alias, a Felicity, a Lost és a Rejtély, mind megérték legalább a harmadik szezonjukat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások