Első (és utolsó) pillantás a Mercenaries 3-ra

Első (és utolsó) pillantás a Mercenaries 3-ra

2010. november 16. 17:00, Kedd
A Pandemic Studios berkeiben készülő Mercenaries első része szé sikereket aratott és ezért nem volt meglepő, hogy megkapta a maga folytatását is.

És bár a folytatás sokat fejlődött az évekig elhúzódó fejlesztés során, de még így is voltak benne bőven hiányosságok. Ennek ellenére a kasszáknál ismét szépen szerepelt a program, de az utána következett alkotásaik már nem igazán tudtak felnőni az EA által támasztott követelményekhez. És bár mind a Lord of the Rings Conquest mind pedig a The Saboteur elfogadható eladásokat hozott, a kiadó bezárta a csapatot.



Pedig a Pandemic kettő alkotások is dolgozott. A The Dark Knight - a kiadó szerint - nagyon rossz volt, ezért azt el is kaszálták. De mellette ott volt a Mercenaries 3 is, mely már érdekesebbnek tűnt és a tegnap megjelent trailer alapján sikeres is lehetett volna. Sajnos azonban a játék munkálatai leálltak, így a rajongók búcsút inthetnek a sorozatnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások