Mozgásban a DiRT 3

Mozgásban a DiRT 3

2010. november 17. 22:30, Szerda

Jövőre jelenik meg a Codemasters sikeres sorozatának harmadik része, a DiRT 3, melyből ma megérkezett az első, magát a játékmenetet bemutató trailer is.

Bár a felirat szerint a most látható jelenet még egy korai változatból van, a látvány azért így is lenyűgöző. Ezzel együtt pár érdekességet is elárultak a programról. Először is míg a második részben 41 útvonal volt, addig a DiRT 3-ban ez a szám bőven 100 feletti lesz és a sorozat történetében először havas pályákat is kapunk.


Emellett lesznek esős részek és egyes szakaszokat éjszaka kell megtennünk. Az online multiban egyszerre nyolcan versenyezhetünk, de szerencsére lesz osztott képernyős mód is, ahol egy monitoron maximum ketten mérkőzhetünk meg egymással. Az autók között pedig a verseny történetének leghíresebb járgányai bukkannak fel, így vezethetünk Mini Coopert és Ford Fiestát is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások