Ilyen lett volna a másik két Full Throttle rész

Ilyen lett volna a másik két Full Throttle rész

2010. november 18. 23:16, Csütörtök
A Full Throttle a mai napig az egyik személyes kedvencem a kalandjátékok között és mindig arra a korszakra emlékeztet, ami a stílus szerelmeseinek az Aranykort jelentette. A '90-es években ugyanis - többek között - a LucasArts és a Sierra On-Line égisze alatt számos kultikus és klasszikus jelent meg és ezek egyike volt a motoros banda vezérét főszereplővé emelő Full Throttle.

Az 1995-ben megjelent játék főhőse Ben, az öntörvényű bandavezér, akit a Corley Motors vezérigazgatójának meggyilkolásával vádolnak meg és célunk végül is az ártatlanságunk bizonyítása és a gyilkossági indok kiderítése. A program kirobbanó siker lett és az idő múlásával egyre több rajongót szerzett magának. Épp ezért volt meglepő, hogy végül mégsem folytatódott a kaland.



Az, hogy ennek mi az oka sokáig titok maradt és csak a Full Throttle megjelenését követő 15. évben tudhatjuk meg a folytatás(ok) leállításának valódi okát. Pár hete ugyanis a fejlesztésben oroszlánrészt vállaló Bill Tiller (aki 1993 és 2001 között állt a LucasArts alkalmazásában) végre elárulta, hogy mik voltak a leállás valódi okai illetve pontosan miről is szólt volna a második és harmadik része a játéknak.

A második epizód a Full Throttle: Payback címet kapta, melynek fejlesztése az első rész megjelenése után rögtön elkezdődött. Számos LucasArts alkalmazott ugyanis nagyon szeretett dolgozni az elődön és "örömmel" vetették bele magukat a folytatásba. A művészeti vezető Tiller lett, magáért a projektért pedig Larry Ahern felelt. Ekkor már Tim Schafer elhagyta a csapatot, így ő nem vállalt részt a fejlesztésben.

"A folytatás munkálatának kezdetekor rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk más LucasArts részlegektől, főleg a marketing részlegtől" - állítja Tiller. "Ám a vezetőség kövér vezetői nem voltak elájulva a dizájntól és mikor kértük, hogy árulják el pontosan, mi zavarja őket, akkor az egyikük kiemelte, hogy 'a Cave Fish banda nem passzol a Full Throttle franchiseba'. Mivel a banda szerepelt az első részben, így rosszul esett, hogy olyan kritizálja a játékot, aki nem is játszott az első résszel."



A Payback története szerint egy multicég és egy korrupt kormányzó úgy döntenek, hogy minden utat a lebegő autók számára alakítanak át, ami egyet jelentett volna a motorosok és kamionosok pályafutásának végével is. Utóbbiak ezért egy csoportot alapítanak, melynek vezetője Torque atya lett. Közben Ben bujkál a média elől, amit a kormányzó uszított rá, hiszen nagyratörő terveinek fontos része volt Ripburger is. Hősünk azonban megtudja, hogy a kormányzó felbérli a Rotwheelereket, hogy öljék meg Torque atyát, így a játék első felében ezt a merényletet kellett volna megakadályoznunk.

Érdekelne a folytatás?
Igen, ha kaland (68%)
Igen, ha TPS (11%)
Nem (11%)
Igen, ha FPS (9%)
Összesen 219 válaszadó.
A második felében pedig összeálltunk volna egy titokzatos riporternővel, akivel közösen kellett volna lebuktatni a kormányzó terveit. Számos új helyre is eljuthattunk volna: egy elhagyott erőműbe, egy építés alatt álló autópályára, egy vonatra, egy gátra, egy elszigetelt közösségbe, a helyi fővárosba és annak központi épületébe, egy olajfinomítóba, egy rendőrségre, egy motelbe, egy szeméttelepre és még egy hippi kommunába is.

"2000 tavaszán kezdtem el dolgozni a folytatáson és novemberben már le is állították azt" - teszi hozzá Tiller. "Akkor olyan 25 százalékos készültségi fázisban leledzett a program és épp a 3D karaktereken kezdtünk el ügyködni, mikor kihúzták alólunk a szőnyeget. Végül azért mentem el, mert a LucasArts addig keverte a lapokat, míg már senki nem maradt ott a régi csapatból és közben engem is hívtak régi ismerőseim, hogy menjek át az EA-hoz és éltem a lehetőséggel."



A harmadik rész (mivel a Payback nem készült el, így tulajdonképpen ez is második rész lett volna) a Full Throttle: Hell on Wheels címmel futott és 2003-ban mutatta be először a LucasArts az akkori E3-as rendezvényen. Ebben a részben Ben felfedezi, hogy az El Nadaba vezető utakat felásták és eltűntették. Az ösztönei azt súgják, hogy a rivális banda, a Hound Dogs keze van a dologban, akik szeretnék, ha mindenki az ő fizetős útjaikat használná. Ben ezért összeáll Torque atyával és ex-nőjével, Maureennel és megpróbálják megakadályozni ezt a tervet.

A Hot Wheels egy külső nézetes akciójáték lett volna, melyben Bennek folyamatosan verekednie kellett volna az igazáért. Mindenesetre a rajongók ellenállása mellett a LucasArts sem volt elégedett a programmal, főleg a grafikával voltak elégedetlenek és végül törölték a programot. Ráadásul 2002-ben a Ben hangját adó színész, Roy Conrad is elhunyt és Tiller szerint ez is közre játszott a Hot Wheels "halálában".

És hogy mi a Full Throttle jövője? Mivel a kalandjátékok műfaja mostanában nem túl kifizetődő, így ebben a formában biztosan nem tér vissza Ben barátunk. És mivel eddig két folytatást is töröltek (a második ráadásul egy hibrid lett volna), így az is valószínűtlen, hogy egy másik műfajban találkozzunk a motorosokkal. Végül pedig az eredeti csapatból senki nincs már a LucasArts alkalmazásában és ezzel végleg megpecsételődött a Full Throttle 2 sorsa.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások