Az első kép az új Dredd bíróról

Az első kép az új Dredd bíróról

2010. november 20. 12:00, Szombat
Még nem kezdődött el a forgatás, de a Dredd próbáiról már kikerült egy kép, melyről kiderül, hogy fog kinézni Karl Urban Dredd bíró jelmezében. A filmnek egyébként nem lesz semmi köze az 1995-ös adaptációhoz.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Hollywoodban megpróbálják a Sylvester Stallone-féle verzió által a Judge Dredd, azaz a Dredd bíró hírnevén ejtett csorbát kiköszörülni, s egy újabb filmverziót készítenek el, mely a tervek szerint nem erőszakolná meg a képregényt. Az új bíró Karl Urban lesz, s bár a forgatás még nem kezdődött el, egy képet már meg lehet nézni róla, illetve karakteréről.


Az új Dredd bírót gyártó stúdió természetesen abban bízik, hogy az Amerikában mindössze 34 millió dollárt termelő 1995-s filmmel szemben az újragondolás lesz olyan sikeres, hogy egy új filmsorozat alapját képezze. Ebben Pete Travis rendező (Nyolc tanú) lesz a kulcsfigura, de természetesen Alex Garland, a forgatókönyvíró szerepe sem elhanyagolható. Az elkészült film (Dredd) természetesen 3D-ben lesz látható a mozikban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások