Nagy bajba került a Fringe

Nagy bajba került a Fringe

2010. november 20. 12:20, Szombat
Januártól már pénteken lesz látható Amerikában a Fringe című scifisorozat, mely sokak szerint egy halálos ítélettel egyenértékű, mivel ellentétben hazánkkal, az USA-ban nem tévéznek túl sokan a hét utolsó munkanapján.

Úgy tűnik, hogy a Fox is érzi, hogy a Fringe, azaz a Rejtély című scifisorozat már nem az igazi, s teszik mindezt a nézettségi adatokra alapozva, ugyanis a csütörtöki epizódot már csak 4,8 millióan látták Amerikában, amivel a széria az ötödik helyet érte el idősávjában. A csatorna erre (is) reagálva kihirdette új műsorrendjét, mely januártól lép érvénybe, s melyben a Fringe már nem a megszokott csütörtöki napon, hanem pénteken szerepel.

Ez azt jelenti, hogy a téli szünetet követően az első epizód január 28-án kerül adásba azon a napon, melyet előszeretettel neveznek halálnapnak, hiszen a Fox az elmúlt pár évben péntekre kerülése után szüntette be a Dollhouse, a The Good Guys, a Terminator: The Sarah Connor Chronicles című sorozatokat, vagy korábban a Dark Angelt és a Firefly-t is. A Fox csatorna képviselői szerint azonban szó sincs arról, hogy ki akarnák véreztetni a Fringe-et, mindössze annyira bíznak a sorozat rajongótáborában, hogy szerintük még egy pénteki napra is követnék kedvencüket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások