Képek a Google második mobiljáról

Képek a Google második mobiljáról

2010. november 26. 00:55, Péntek
A keresőcég első embere által korábban bemutatott mobiltelefonról most képek és technikai részletek bukkantak fel, miközben a Google tovább finomítja a külső alkalmazásoknak helyet adó Android portált.

Az ominózus képek, valamint a hardveres specifikáció részleges listája az XDA weboldalon jelent meg, néhány kihagyott, illetve szándékosan kitakart részlettel, ami arra utal, hogy még ez a külső forrás sem merte vállalni minden apróság kiszivárogtatását. Az érintettek mindenesetre további képeket ígérnek, addig pedig gyorsan végigfuthatunk a most ismertté vált jellemzőkön.


A felvételek alapján a Samsung Nexus S néven napvilágot látó úgynevezett superphone meglehetősen vékony, külseje tetszetős. Külön említést érdemel, hogy immár a Gingerbread kódnéven emlegetett Android 2.3 látható a képeken, ezt pedig többen úgy jellemzik, hogy a kezelőfelület letisztult, kevésbé rajzfilmes benyomást kelt, mint a korábbi változatok. A feketére mázolt részletek valószínűleg olyan pontokat, opciókat takarnak el, amelyeket a keresőcég szigorúan bizalmasnak ítélt, vagyis ezeket még most sem ismerhetjük meg közelebbről - még akkor sem, ha a kiszivárogtató jelen esetben névtelen.


Ami a hardveres oldalt illeti, itt egy ArmV7 processzort találunk, amely valószínűleg ikermagos felépítéssel érkezik, ezt pedig 328 vagy 512 MB RAM, további 1 vagy 2 GB belső memória, valamint 720p felbontású kamera egészíti ki. A támogatott technológiák között megtalálható az OpenGL ES, a kijelző valószínűleg SuperAmoled2, felbontása pedig 800 x 480 pixel lesz. A még mindig több titkot rejtő készülékről az oldal illetékesei további képeket ígérnek még a hivatalos rajt előtt.

A Google eközben az Android Market weboldalt frissíti, mégpedig a tartalmak kategorizálásával, azok korosztályos besorolásával, ennek megfelelően jöhetnek a kifejezetten gyerekeknek, illetve felnőtteknek szánt alkotások. A cél egyértelmű: ezen a téren is felvenni a versenyt az Apple App Store-ral,

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások